Étkezési kultúra
A terített asztalnál való helyes étkezés és viselkedés, a jó modor elválaszthatatlan része.
Az asztalnál helyet foglalva arra kell ügyelni,
hogy könyökünk szorosan az oldalunk mellett maradjanak.
Ha csak jobb kézzel eszünk, a bal kéz ez alatt kézfejjel az asztalon nyugszik.
Minden evőeszközt a nyelének a végénél fogjuk meg, nem illik azt megmarkolni.
Az evőeszközöket, ha egyszer az abroszról felvettük, csak a tányérra szabad visszatenni.
A tányérokat nem illik megfogni, érinteni és mielőtt poharunkból iszunk,
előtte meg kell törölnünk az ajkunkat a szalvétával vagy asztalkendővel.

Az evőeszközök használatára vonatkozó szabály a következő:
Kanállal levest, felfújtféléket, krémet, befőttet, fagylaltot eszünk
és a levesben lévő húst vagy zöldségfélét is ezzel daraboljuk szét, nem pedig késsel és villával.
A kanalat nem merítjük tele és elkeskenyedő végével emeljük a szánkhoz a tányér megdöntése nélkül.
Az erőleves kanál a csészében felszolgált leves elfogyasztására szolgál.
Ha a levest csészében tálalják, a betét /tészta, hús, zöldség /
elfogyasztása után a csésze kézbe vehető, és a tartalma kiiható.
A kiskanalat tea, kávé és édességek felszolgálásához használják,
míg a pikoló kanalat kizárólag feketekávé mellé adják.
Kiskanállal kell enni a lágytojást, a rákkoktélt a grape-fruitot,
ananászt, a kompótot és a gyümölcssalátát.
Késsel és villával kell enni a húsos előételeket /sonkatekercs, hortobágyi palacsinta /
hidegtálakon felszolgált felvágottakat, húst, nagyobb szendvicseket, sülteket.
A kenyeret két kézzel törve, falatonként helyezzük a szánkba.
Pirítóst egy kézzel is törhetünk, ezután kenjük meg vajjal.
A vajat kanállal vagy késsel először a tányér szélére helyezzük,
majd a vajkéssel a kenyérdarabra tesszük.
Késsel csak vágunk és az ételt a villára csak rátoljuk.
Húsfélét nem illik előre apróra felvágni, csak akkora darabkát vágunk le,
amennyit a villára szúrva elfogyasztunk.

Nagyon helytelen a mártást kikanalazni, vagy kenyérdarabokat mártogatni bele.
A lágytojást kikanalazzuk, a keményre főttet késsel-villával vágjuk el.
Halat csak haleszközzel illik enni, amely halkésből és halvillából áll,
hagyományos késsel nem vágható.
A szálkákat szájunkból a nyelvünkkel a villára toljuk
és az erre a célra elhelyezett tányérra tesszük.
A szárnyasok csontrészeit a klasszikus etikett szerint nem illik kézbe venni,
hanem késsel és villával vesszük le róluk a húst.
Újabb szokás szerint ezeket a csontrészeket meg lehet fogni kézzel,
ekkor a csontvégek megfelelően be vannak csomagolva pl. fóliával.
A csontokat nyelvünkkel a villára, majd a csonttányérra helyezzük.





