Mint egy esőcsepp

Zuhog az eső, keservesen sír a Természet,
S gondolja: zsákutcába csalta az enyészet;
Szakadatlanul záporoznak hűvös könnyei.

De a Növények örülnek a szomorúságnak,
Hervadt virágot tűznek létem koszorújába,
S megvető kacagással nyugtázzák életem.

A Természet egyre tehetetlenebbül zokog,
S ablakocskám üvegén összetörten kopog,
Mert menedéket keres a fárasztó világban.

Kimerítő küzdelmet vívnak az esőcseppek,
A gyengébbeket rég legyőzik az erősebbek:
Rendez valaha a rút élet korrektül harcot?

A párbajozók csatája lassacskán véget ér,
A tátongón üres szívekben derű - béke kél:
S a megtört valóság csillogtatja mosolyát.

Ujjongva figyelem a picike cseppecskéket,
Töprengve szurkolok mindnek egyesével,
S képzelem, hogy nekem is éljenez valaki.

Kövecses Anna

Vihar előtt

Akár a fekete méz, olyan fekete.
Tapadós, vastag ez a sűrű éjszaka.
A komor viharfelhők fentről néznek le,
Szinte hallom, hogy gyalogolnak haladva.

A napraforgók hosszú arany pillái
Közül rám tekintenek fekete szemei.
Megjöttek a fenyegető vihar szelei,
Már itt vannak a viharfelhők elei.

A fenyegető vihar fojtó levegője
Jól kitölti a sűrű és nyálkás homályt.
Hallom az úton, lovas megy errefele,
Bíz` félnek ők, tán keresnek egy hodályt.

Távoli eső párájától terhes a szél.
Szaga hirtelen a szobámba behatol.
Hangosan zizeg, a szalma zsúpfedél, szél.
Ez bizony nagy vihar lesz, mindent letarol.

Jön a vihar, én kellően fáradt vagyok,
Lefekszem aludni, ki kell magam pihenni.
Az utolsó nagy viharon nem álmélkodok,
Álmomban, viharban fogok újjászületni...

Kustra Ferenc

Nyári vihar

Jajdul az ég a szürke fellegektől,
villámok cikáznak messzi egekből.
Megbújik mind, aki látja a vihart,
a sötét fellege éppen erre tart.

Villámok csapása megdörrent eget,
bőszen felszakítva sötét felleget.
Gyorsan szaladj, mert nyakadban a zápor,
jég is pattoghat, hogyha nem vigyázol.

Ha buborékos a víznek teteje,
soká tarthat, órák eltelnek vele.
Bárhogy is van, a végét ki kell várnod,
hamar elmúljon, azt már nagyon vágyod.

Türelem legyen most a jó barátod,
magadra öltsed a viharkabátod.
Eláll az eső, felszáll majd a pára,
gondolhatsz már a fülledt, meleg nyárra.

Jön egy kis szellő, kisüt végre a nap,
így felszabadultnak érzed most magad.
Ékes szivárvány díszíti az eget,
már messze elűzve minden felleget.

Hillai László