Esik az eső...


Eső, eső, te sziszegő,
kabátomat nehezítő,
novemberi ólmos eső.
Az még hagyján, ha csak esne,
nem volnék elkeseredve.
De a szél is, ez a cudar.
Térül-fordul, csivir-csavar:
ő is esőernyőt akar.
S harmadikul itt van a sár,
Szidja is, aki erre jár.
Pedig a sárt ne érje szó,
hármuk közül csak ő a jó:
derék vendégmarasztaló.
Húz, nem akar válni tőled:
lehúzza a félcipődet.
Kányádi Sándor

Szeretem az esőt, mikor csendesen áztatja a földet,
S a leveleken nevetve hintázik a sok huncut vízcsepp,
S mikor a nap fénye finoman átölelve csókot lop tőle,
Szivárvány fest színeket az égen kecsesen úszó felhőkre.
A szemerkélő esőbben sétálva, érzem a föld illatát,
S a csillogó tócsák megőrzik lépteim elillanó nyomát,
Hajamnak göndör fürtjei nedvesen arcomba hullnak,
S a vízcseppek gyöngysorként körém koszorút fonnak.
Mire a tisztáshoz elérek, nyoma sincs az átfutó zápornak,
A fény ereje lassan átveszi a sötét felhők felett az uralmat,
A párás erdő félhomályából kilépve azúrkék felettem az ég,
Olyan vagyok, mint az erdei tündér ki a vihar után visszatér.










