Érdekességek a pünkösdi rózsáról

 

 1. A bazsarózsa 60-80 cm magas évelő növény, gyökerei húsosak.

  Jellegzetes nagy piros virágai május-júniusban nyílnak.

 

2. A piros bazsarózsa Magyarországon őshonos kerti virág,

s számos tavaszköszöntő népi hagyomány kapcsolódik hozzá.

 

3. Már az antik világ gyógynövényként ismerte:

görög eredetű neve (paionia) után kapta Paiéon melléknevét

a gyógyító isten, Apollón. Szent György-virágnak vagy pünkösdirózsának is nevezik.

 

 

4. Népi hiedelem szerint azok,

akik este a fürdővizükbe pünkösdi rózsa virágszirmait hintették,

reggelre megszépültek.

A legények pedig a lányos házak ablakára tették szirmait,

ezzel köszöntve őket és a tavaszt. 

A régi népdal szerint, amikor a peónia virágot bont,

az illata 1000 mérföldre is elszáll,

és magához vonzza a pillangókat .

 

 

5. A bazsarózsát pünkösdi rózsává az egyház emelte.

A 16. században, amikor pontos neveket kerestek a növényeknek,

ekkor vált szét a rózsa és a bazsarózsa megnevezés.

 Régen a falvakban a pünkösdi szentmise alkalmával

pünkösdi rózsaszirmokat szórtak szét a templomtornyokból.

 

 

6. Csehországban a bazsarózsát korábban Mária rózsának,

vagy csak egyszerűen vörös lóherének hívták,

ám az angolok olyan névvel illetik,

ami mindent elárul: bowl of beauty, azaz a szépség tálkája.

 

7. A jó szerencse és a boldog házasság szimbóluma.

 A legszebb kora-nyári esküvői csokrokat készíthetünk belőlük.

 

 

8. A hangyák igen vonzódnak a bazsarózsához,

mivel a nektár a virágrügyek külső részén keletkezik.

 

9. A rózsák virágfeje időnként olyan nagyra nő,

hogy kiterítve olyan nagy, mint a káposzta.

 

 

10. A piros bazsarózsának gyógyító hatásai vannak.

A növény latin elnevezését Páion (a görög istenek orvosa)

nevéből származtatják, aki a hagyomány szerint

a piros bazsarózsa gyógyerejével gyógyított.

 Elsősorban a gyökeréből készített kivonatot használták

sárgaság, valamint reuma ellen.

Enyhén mérgező gyógynövény, azaz használatako

r érvényes az ismert ,,mindent csak mértékkel” szabály.

 

11. Piros Pünkösd napját ezer éve

virággal köszöntik Európa sok országában.

Szimbolikus növénye a pünkösdi rózsa,

szirmával a szentlélek tüzének lángnyelveit jeleníti meg.

 

 

12. A virág Magyarországon is őshonos

és hazánkban csak a Kelet-Mecsek területén él.

A bánáti bazsarózsa  egész Európában

egyik legfontosabb élőhelyét a Baranya megyei

Zengő gerincén találhatjuk meg.

A botanikai kutatások szerint a bánáti bazsarózsa

a Mecsekben átvészelte az egymást követő jégkorszakokat.

 Magyarországon 1982 óta fokozottan védett,

 természetvédelmi értéke jelenleg 250 000 Ft.

 

 

 

 

 

 

Érdekességek a pünkösdi rózsáról hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.003 mp