Érdekességek a görögdinnyéről

1. A magnélküli görögdinnye genetikailag nem módosított.
Valójában hibrid görögdinnyéről van szó,
amelyet keresztezéssel hoznak létre – a végeredmény pedig egy steril fajta.
Ezek a termések éretlen fehér magokat rejtenek,
amelyeket gond nélkül elfogyaszthatunk.
Az első magnélküli görögdinnyét 50 évvel ezelőtt termesztették.
2. Egyiptomban már több mint 5000 éve termesztenek görögdinnyét.
Az egyiptomiak sírhelyek falára véstek görögdinnye ábrákat,
sőt halottaik mellé is helyeztek belőlük,
hogy legyen mivel táplálkozniuk a másvilág felé tartó útjuk során.
3. Mivel a görögdinnye Afrikában őshonos,
meleg, napos környezetre van szüksége, hogy jól érezze magát.
Egyes fajtáknak akár 130 meleg napra is szükségük van ahhoz,
hogy a termésük beérjen.
A legtöbb görögdinnye azonban már 85-100 nap beérik.
4. A valaha nőtt legnagyobb görögdinnye Guinness-világrekordját
egy, az USA-beli Arkansasban 2005-ben termett, közel 122 kg-os dinnye tartja!


5. A görögdinnye 92 százaléka víz.
Nem véletlen, hogy a korai felfedezők
sokszor vittek magukkal görögdinnyét szomjoltónak.
6. Egyedül az USA-ban több mint 300 fajta görögdinnyét termesztenek,
de ennek mindössze egy kisebb része,
körülbelül 50 fajta kerül az élelmiszerboltokba.
7. A görögdinnye húsa általában piros,
de létezik fehér, sárga, narancssárga, sőt még zöld húsú görögdinnye is.
8. A görögdinnye édességét az ún. Brix-skálán mérjük.
A legtöbb görögdinnyefajta a 9-es és 10-es között mozog a skálán.
A nagyon édes görögdinnyék elérhetik a 11-12-es fokozatot is.
9. A görögdinnye a 10. században Afrikából eljutott Kínába is
. Napjainkban Kínában több görögdinnyét termesztenek,
mint bármelyik másik országban.
Kínai szokás görögdinnyét vinni a vendéglátóknak ajándékba.
10. Az Egyesült Államok a negyedik helyen áll a világ
görögdinnye-termesztési toplistáján.
A legtöbb görögdinnyét termő államok közé tartozik
Kalifornia, Arizona, Texas, Florida és Georgia.
11. John Egerton élelmiszer történész úgy véli,
a görögdinnye az afrikai rabszolgák révén került át az USA-ba.
12. Nem nő a hasunkban görögdinnye, ha megesszük a magokat.
A magoknak valójában meglehetősen nagy a tápértékük:
sok magnéziumot, cinket és fehérjét tartalmaznak.
Az optimális hatás kedvéért rágjuk meg a magokat, mielőtt lenyeljük azokat.
13. Édes íze miatt a görögdinnyét a legtöbben gyümölcsként tartják számon,
pedig valójában zöldség.
A tökfélék családjához tartozik, a sütőtök és az uborka rokona.












