Érdekes tények

A babonás skótok soha nem viselnek pirosat és zöldet együtt.
Ezen kívül Skóciában nem szabad ásót bevinni a házba,
mert akkor hamarosan ássák valakinek a sírját.
Ha pedig valaki három hattyút lát együtt repülni, az nemzeti csapást jelent.
Máltán azokon a kéttornyú templomokon,
melyeken két toronyóra is van,
szándékosan különböző időt mutatnak az órák.
Ennek a hagyománynak egy babona az alapja,
mégpedig az Ördögöt akarják megtéveszteni,
hogy ne tudja, mikor jön el az Ő ideje.
Nigériai babona:
Az éjszakai sepregetés pedig balszerencsét hoz a ház lakóinak.
A krokodilok egész életükben képesek új fogakat növeszteni.
Kb. 75 millió ló él a Földön.
Kanada, azaz Canada indián szó, jelentése: nagy falu.
Az emberi combcsont erősebb a betonnál.
Sir Temulji Nariman és felesége,
Lady Nariman 86 évig voltak házasok,
ezzel ők a világrekorderek.
Mindketten 5 évesek voltak, amikor összeházasodtak.
A világon naponta 12 újszülött kerül tévedésből más szülőkhöz.
A jojó eredetileg egy fegyver volt,
amit a Fülöp-szigeteken használtak, a dzsungelben.
Egy egyhetes gazella gyorsabban fut, mint egy teljesen kifejlett ló.
A gyomrunk kéthetente új nyálkahártyát termel,
máskülönben megemésztené saját magát.
Az USA Minnesota államában tilos egy nőnek
Télapó jelmezben az utcára mennie.
Az eddig talált legnagyobb paradicsom közel 4 kg-ot nyomott.
Triskaidekaphobia: félelem a 13-as számtól.
Az olajfák akár 1500 évig is elélhetnek.
A Fülöp-szigetek 7107 szigetből áll.
A világon eladott gyertyák 96 %-át nők vásárolják meg.
1883-ban Indonéziában, a Krakatoa vulkán kitörése után
a helyi lakosok a por miatt a naplementét zöld színűnek,
míg a holdat kéknek látták.
A hold a kitörés után még két éven át megőrizte kék színét.
Peru fővárosában, Limában van egy hatalmas,
rézből készült Micimackó szobor..
A szőrös láb anyai ágról örökölhető.
Az eddigi leghosszabb matematikai egyenlet,
melyet egy tudományos lapban leközöltek, 215 oldal hosszúságú volt.
J. Robert Oppenheimer, az atombomba atyja, félt a macskáktól.
Az 1600-as évek közepén Franciaországban illatosított kesztyűt viseltek.
Észtország az egyetlen kelet-európai ország,
ahol soha nem volt még polgárháború.
Tavaly összesen kb. 3,6 millió dollár értékű
pénzérmét dobtak az USA szökőkútjaiba.
Monacoban tilos Grace Kelly filmjeit vetíteni, mert Rainer herceg betiltotta.
Pár száz évvel ezelőtt csak a gazdagok viseltek fehérneműt.
Az ó-latin nyelvben eredetileg csak két magánhangzót használtak.





