Érdekes szám - a kilences

A kilencet a tökéletesség számának tekintik,
mivel a sok kultúra által „isteninek” vélt hármas szám
háromszor van meg benne.
- Az Ókori egyiptomi vallásban létezik az ún. héliopoliszi enneád, a kilenc teremtő istenség, akik a héliopoliszi hiedelem teremtésmítoszának tagjai.
- A bahá’í vallás jelképe egy kilencágú csillag, amely az emberiség és a vallások egységét jelképezi. A bahá’í templomának, az áhítat házának építészetére jellemző a kilencoldalú kupolás építmény, amelynek kilenc bejárata van.
- A kínai számszimbolikában a kilences a sárkány száma.
- A görög mitológiában kilenc múzsa van.
- A katolikusoknál nagy ünnepekkor és fontos alkalmakkor Novenét tartanak, vagyis például a pápa halálakor kilencnapos gyászimádkozást tartanak, ami több imádságból áll.
- A kelták szerint a kilences számban rejtőzik az egész univerzum. Háromszor három (az isteni szám) számukra a tökéletességet jelképezte. A kilencet mint öt plusz négy is értelmezték, ahol is az öt az időt és teret, a négy pedig az égtájakat jelölte.
- Az északi mitológiában is fontos szerepe van a kilencnek. Odin önfeloldozása például kilenc napon és kilenc éjszakán át tartott; Heimdall kilenc anyától született.

Az egyiptomiak kedvelték a kilencest,
elképzelésük szerint az istenek kilencszer járták végig az égi utat,
az elhunyt holttestét kilenc barátja kísérte utolsó útjára,
s ha a fáraó távozott az élők sorából,
a nép nyolcszor kilenc napig gyászolta.
A varázslások tárgyait kilencszeresen próbálták ki,
és a varázslónak kilencnapos tisztító rituálén kellett keresztülesnie.
Kínában a kilences a "jang" száma, szerencsés, pozitív előjelű,
jó számnak tartották, lévén a hármasnak önmagával való szorzata.
A kínaiak a 9. holdhónap 9. napján tartják az ún. "kettős jang" ünnepét,
amikor is a hegyekre kirándulnak, vidáman iszogatnak.
Hagyományukban kilenc égi szféra magasodott,
a Kunlun hegyen egy kilencfejű állat, kilenc emberi arccal,
kilenc kaput őrzött, s a hegyet egy kilencfarkú lény kormányozta.
A törökök, amikor elhozták a menyasszonyt a szülői háztól,
kilenc csésze italt és kilenc tál ételt adtak érte,
és a férfit, aki evett a tiltott fa gyümölcséből,
kilenc fiú és kilenc lány nemzésére tartották képesnek.

Egy kelta monda szerint, Gallizenae-sena szigetén
kilenc papnő lakott, akik jövendöltek, gyógyítottak,
bűvöltek, igéztek, olykor állattá változtak
és varázserejükkel vihart tudtak kavarni.
A skandináv mitológia valósággal hemzseg a sok kilencestől:
ennyien vannak a valkűrök, az óriások, a szörnyetegek,
a hableányok, a szüzek, a törpék, az isteneknek kilenc anyja volt,
de kilenc a száma a világoknak, földeknek és a rituális aktusoknak is;
s a holtak birodalma ugyancsak kilenctartományú.
Főistenük, Ódin, kilenc napig csüngött a világfán,
s ezalatt kilenc dalt tanult meg.
A Kalevalában kilenc égi és alvilági szféra,
kilenc tenger vagy vár szerepel.
A lett mondák hősében,
a medveölő Lácspiésziszben kilenc ember ereje feszült.

A kilencest germánok olyan szerencsés,
nagy befolyással bíró számnak tekintették,
hogy költészetükben, vallási szokásaikban,
törvénykezésükben egyaránt vezető helyre emelték.
A középkorban a hősöket rendszerint kilencesével csoportosították;
ennek ékes példái a nürnbergi szökőkút és a kölni városháza szobra.

Görögországban a kilences a héroszok korában volt közkedvelt.
Trója ostroma kilenc évig tartott, kilencen voltak a költészet,
a művészetek és a tudományok istennői, Zeusz szülöttei,
a Múzsák is, Dionüszosznak kilenc oltárt emeltek
és kilenc napig böjtöltek érte,
Démétér elrabolt lányát kilenc napig kereste.
Poszeidónnak kilencszer kilenc birkát áldoztak.
A pokol folyója, a Sztüx kilencszer folyta körbe az alvilágot,
az Olümposz hegyéről kilenc évre száműzték
a hamisan esküdött isteneket,
és a lernai hidrának kilenc feje volt.
A régi Rómában gyógyításra
kilencféle gyógyfűből készült főzetet adtak a betegnek,
varázslásoknál az igézéseket kilencszer
vagy a kilenc többszöröseként recitálták,
a halottakat a kilencedik napon temették el,
az elhunytnak kilenc tálkában adtak ételt,
az elemi csapások és katasztrófák elkerülése érdekében
kilencnapos böjtöt tartottak.
Bacchus isten tiszteletére kilenc pohár bort fogyasztottak.
A népszokásokban mindig fontos szerepet kapott a kilences.
Többnyire időt jelzett, de utalhatott valamilyen ismételt cselekvésre is;
például a varázslásokat kilencszer egymás után kellett elvégezni
a siker érdekében, vagy rontás ellen
kilenc kovács által készített kés használata volt a leghatásosabb.
Kilenc sírról szedett, kilencféle virág fürdője kigyógyított
mindenféle betegségből.
A bíróságra igyekvőt felmentették a vád alól,
ha útközben kilenc követ fordított fel a másik oldalára.
Szerelmi babonák szerint a fiú szerelmes lett,
ha a zsebébe egy alma kilenc magját belecsempészték,
ugyanilyen hatást váltott ki az ifjúból,
ha kilenc kútból hozott vízzel itatták meg,
vagy a pogácsájába kilenc vércseppet sütöttek,
és abból kínálták meg.

A kilencest néha az elpusztíthatatlanság számának is nevezik:
"A macskának kilenc élete van.” (
Cat has nine lifes.), azaz „háromsága a hármaknak”
- vélik az angolok, utalva a macska életképességére.
A kilenc életéből három a játéké, három a kóborlásé
és az utolsó három a helyben maradásé.
Érdekes összefüggést fedezhetünk fel,
ha 1-tol 9-ig összeadjuk a számokat (1+2+3+4+5+6+7+8+9),
az eredmény 45. Ha pedig a 45 számjegyeit adjuk össze,
akkor a kilencest kapjuk, tehát ismét a földi élet száma a végeredmény.
A kilences méltán szimbolizálja az újjászületést,
az emberi élet megújhodását.
.
Bali szigetén a gyógyító ceremóniáknál
a kilences varázsos hatását alkalmazták,
amelynek során a ráolvasásoknál kilenc istent ábrázoló,
embert formázó, agyagfigurát használtak a betegségek elűzésére.

A különböző néphagyományokban is
bőven találunk példát a kilences számra.
A walesiek szerint a halott mindig
a halálát követő kilencedik napon tér vissza szellemként,
azonban kevesen képesek érzékelni őt.
Angliában, a kíváncsi lány Mindenszentek éjszakáján megtudhatja,
hogy ki lesz a férje, ha hátrafelé menet egy körtefát kilencszer körbejár.
Az egyik karácsonyi jóslás szerint,
ha szenteste éjszakáján a leány kimegy az udvarra,
s a karók közül megszámlál kilencet, amilyen a kilencedik karó,
olyan alakú - vékony vagy vastag - lesz a férje.
Dél-Indiában, ha kilencszer huhog a bagoly,
az jó szerencsét hoz számukra.
Bengálban a banáncserjét
a kilencalakú hindu istennőnek, Kálínak szentelik.

A magyarok azt tanácsolják annak, akire rájön a csuklás,
hogy igyon kilenc korty vizet úgy, hogy eközben ne vegyen lélegzetet.
Akinek az ágya alatt söpörtek, az kilenc napig nem tud aludni.
A kínai esküvői vacsorán kilenc fogásból álló ételt szolgálnak fel.
A Lousiana államban élő cajunok úgy fékezik meg a tornádót,
ha két késsel kilencszer keresztet vetnek.
Forrás: wikipedia
erzsebetrosta.hu





