Érdekes rajzok

 

Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett,

sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe.

Lehet, ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik,

segítenénk rajta.

 

 

Az ember-állat kapcsolatot érzelmi oldalról tekintve sokat kap az ember.

Az egyedfejlődés során három velünk született,

örökölt alapérzelem jelenik meg már újszülött korban:

a szeretet, majd a félelem és agresszió.



Az állattól feltétlen szeretetet és elfogadást kapunk.

Hiszen mindig örül, ha látja a szeretett embert,

nem számít, hogy az jól vagy rosszul teljesített a munkahelyen/iskolában,

ki tudta-e fizetni a számlákat, stb.

Ennek a mai, erősen teljesítmény-centrikus világban

komoly értéke van.

Az állatok képesek felismerni az emberi érzelmeket

és annak megfelelően viselkedni.

Jelenlétük serkenti a spontán érzelemkifejezést

és csökkenti a szorongás érzését.



A társas életet is pozitívan befolyásolja az állattartás.

Az állattal együtt élő ember magányérzete nagymértékben csökken,

ami önmagában is pozitív hatással van a személyiségére,

nyitottabbá válik, kommunikációs készsége fejlődik.

Az állat kapocs lehet az emberi kapcsolatokban, mint beszédtéma,

új kapcsolatok születhetnek, csoportok alakulhatnak ki.

Az állatról való gondoskodás biztonság-érzetünket is növeli.

A kompetencia érzés hatékony ellenszere a depressziónak.

A gyerekek számára az állattal való együttélés

könnyebben átlátható társas szabályokat mutat meg,

a kommunikációs jelzéseikre azonnali

és könnyen érthető választ kapnak, valamint egyértelművé teszi számukra,

hogy a cselekedetek mindig vonnak maguk után valamilyen következményt.

 

 

 

Igazán szoros ember-állat kapcsolat főként a társállatokkal alakul ki.

Ők részeivé válnak mindennapjainknak.

Az állattartás felelősséggel és sokféle jótékony hatással jár.

Az emberek többsége napjainkra eltávolodott a természettől,

többek között ennek is tulajdonítható,

hogy az állatok nagyobb szerepet kapnak életünkben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érdekes rajzok hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.003 mp