Érdekes növények és állatok
VÖRÖS ÁFONYA


Szétterülő, felemelkedő vagy kúszó szárú, örökzöld félcserje.
Fehér, halvány rózsaszínű, harang alakú,
5-8 mm hosszú virágainak pártacimpái kihegyesedők.
A pirosra érő, ehető bogyó 5-10mm átmérőjű.


Európa nagy részén megtalálható. Hazánk ritka, védett növénye.
Élőhelyei: fenyérek, lápok, nyílt fenyvesek, törpecserjések.
KÉK SZAJKÓ



SÁRGA IBOLYA

Szórt illetve tőállású levelei élénkzöldek,
vese alakúak., fogazottak.
Sárga, magányosan vagy párosával nyíló virágainak
alsó szirma sötét erezetű.
Nyirkos, árnyas, törmelékes helyet kedveli.
Májusban- júniusban virágzik.Hazánk védett ritkasága.


VÖRHENYES JÉGMADÁR


KARAMBOLA


A magyarul „ csillaggyümölcs” névre hallgató termésről
az ember azt hinné, hogy egyenesen a koktélok díszítésére született.
Ha szeletekre vágjuk, aranyszínű csillagokká alakul.
Ezért is kapta a csillaggyümölcs nevet.
Fogyasztják nyersen, gyümölcslének, lekvárnak,
zselének elkészítve, sőt sós, fűszeres olajban is.
Áttetsző húsa ropogós, lédús,
és magas C – vitamin tartalmának köszönhetően
enyhén savanykás.
Az íze sokak szerint az egresére emlékeztet.
A héja is ehető, elég ha megmossuk,
és minden élét levágjuk, mert ez keserű.
Ha felvágjuk a karambolát,
szedjük ki belőle az oldalaiban megbúvó magokat.



GÉBICSEK
Kis vagy közepes termetű madarak.
A gébicsfélék alapvetően rovarevők,
de vannak akik kiegészítik étrendjüket apró gyíkokkal,
kisebb rágcsálókkal is. Sok faj raktárt készít :
tövisekre szúrják a zsákmányukat. Nyílt bozótosok lakói.

A pápaszemes gébicsek Afrikában élnek.


Bozótgébics


Karmazsingébicsek hazája Dél-Afrika egyes részei.

Tövisszúró gébics
Zsákmányukat gyakran tövisekre szúrják.
Élelemrakrárukról sokszor megfeledkeznek.
Eurázsiában költenek. Télen egészen Dél-Afrikáig vonulnak.
Hazánk gyakori fészkelői.
DICSŐVIRÁG

Ez a növény Dél-Amerikából származik.
Nem sokkal felfedezése után
meghódította a trópusi-szubtrópusi világ kertészeit,
aztán Európában is sikert aratott.
A bimbók rózsaszínűek, a kipattanó virágszirmok
püspöklilák és selymes tapintásúak.
Az öt nagy szirom közül karomszerűen emelkednek ki a porzószálak.
Kecses, finom formája miatt nevezik hercegnővirágnak is.
Bársonyos levelei kezdetben fűzöldek, majd sötétedik a színűk,
és lehullás előtt narancssárgára, később pedig vörösre színeződnek.
.Májustól októberig ontja a virágait,
és – részleges lombhullató lévén –
egyszerre láthatjuk különböző árnyalatú zöld és bíborszínű leveleit.









