Ez most fájni fog, de az élet egyik legnagyobb igazsága,

amit mégis szeretünk túlbonyolítani az az hogy,

aki szeret, az kimutatja.

Akinek hiányzol, az kimondja.

Tudom nem minden ennyire fekete és fehér,

de ha valakit folyton hibáztatnod kell a tettei hiányaiért,

vagy azon kell tűnődnöd, hogy vajon gondol-e rád,

szeret-e téged, akkor bármilyen kegyetlenül is hangzik,

de a válasz világosabb, mint gondolnád...

Bonyolulttá tesszük azzal, hogy kifogásokat

vagy mentségeket keresünk a másik számára.

De láttam olyan embereket, akik félretettek mindent,

mert fontos volt számukra a másik, igazán.

Láttam olyan embereket, akik képesek voltak

bocsánatot kérni, ha hibáztak, mert meg akarták oldani

a helyzetet, nem pedig rögtön eldobni a másikat.

Láttam olyan embereket,

akik bármekkora távolságot megtettek csak azért,

hogy átöleljék azt a személyt, akit szeretnek.

Szóval ne ámítsd magad azzal,

hogy mindig felmented a másikat.

Nincs olyan, hogy a másik ember fél

, vagy túl elfoglalt stb. Ez mese.

És egyben egy óriási önámítás.

Nincs értelme azok felé nyúlni,

akik meg sem próbáltak veled lenni, veled maradni.

Ne ragaszkodj azokhoz, akik érzelmileg elérhetetlenek.

És legfőképpen ne abban mérd az önértékelésedet,

hogy valaki képes-e téged jól szeretni vagy sem.

A kenyérmorzsával sem szabad beérni,

mert hidd el, ezek az emberek többet is tudnának adni,

de nem a te feladatod ráébreszteni őket, hogy mennyit érsz.

(Ildikó Metzker)

Hamvas Béla:
Isten tenyerében ébredtem

Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Láttam az óceánt gyermekként ragyogni
Sirályokat felette felhőkkel táncolni,
láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,
Láttam az embert, és láttam a zenét,
Láttam a földet szeretetben élni,
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent amerre csak néztem,
Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,
S az Ő hangján szólt hozzám a szél,
Mint anya, ki gyermekének mesél,
Millió apró tükörben láthatod magadat,
Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!