Donászy Magda: Hóember

Hóna alatt seprűt szorít,
pedig nem is sepreget.
Bizony ésszel fel nem éred,
ez az ember ki lehet.
Hóval, faggyal nem törődik,
tűri némán, szótlanul,
De mikor a tavaszt érzi,
mint a patak, könnye hull.

Enyedi György: A hóember

Fekete szén a szemem,
szép sudár a termetem,
orrom répa, nagy darab,
a fejemen vaskalap.

Szám is van, fülemig ér,
hónom alatt seprűnyél,
s hósubámon - még ilyet!
kilenc apró gomb fityeg.

Ág hegyéről csöpp veréb
szállt a vállamra elébb:
arra volt kíváncsi tán,
hogyan szelel a pipám?

Krecsmáry László: Hóember

December, december-
készül már a hóember,
hóból van a pocakja,
hóból van a kobakja,
hóból van a kabátja,
hóból van a nadrágja,
hóból van a keze, lába,
hóból van a nyaka, válla,
hóból van a füle, szája.
Csak az orra répa,
csak a szeme szén,
s egy lyukas lábas
csücsül a fején!

Tóthárpád Ferenc: A hóember

Bár neve: ember,
hóból a lába,
hóból a törzse,
hó a ruhája.
Tán nem is ember!
Vagy talán mégis?
Meg sose moccan,
tudja a szél is.
Két szeme: két gomb,
Répa az orra.
Szén-mosolyáért
Pisti csúfolja.
Karjai ágak,
„ég fele néznek”!
Hessegetik a
széncinegéket.

Csukás István: Dal a hóemberről

Hideg szél fúj, hogy az ember
majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
hóembernek!
Szeme szénből, az orra meg
paprikából.
Lába nincs, de minek is, ha
így sem táncol.
Ütött-kopott rossz fazék a
tökfödője,
Megbecsüli, hiszen jó lesz
még jövőre.
Seprűnyél a nagyvilági
sétapálca,
El is mehetne, ha tudna,
véle bálba.
Ilyen ő, az udvarunkon
nagy gavallér,
Bár rajta csak ujjal rajzolt
az inggallér,
Mégse fázik, mikor minden
majd megdermed,
El is mennék, ha lehetne,
hóembernek!

Gazdag Erzsi: Hóember

Udvarunkon, ablak alatt
álldogál egy fura alak.
Hóból van a keze, lába,
fehér hóból a ruhája,
hóból annak mindene,
szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
feje búbján köcsögkalap.