Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

Juhász Gyula

Ez a hétvége nem csupán örömről és kacagásról szól majd,

hanem emlékezésről, a fájdalomról, amely az elvesztéssel járt,

az ürességről, amelyet a szeretett hagyott,

ne felejts el gyertyát gyújtani minden egyes halottadért,

hisz ma van a halottak napja.

"Figyelj,ha egyszer meghalok, elfújok
néhány csillagot, mint tortán a
gyertyát, hát csak ne sirassatok...
Figyelj,ha egyszer meghalok, némák
legyetek, s szótlanok, ha temettek, ne
földeljetek, s szóval ne méltassatok...

Figyelj, ha egyszer meghalok,

könnyek nélkül búcsúzzatok, ha ismertetek,
megértitek, ha nem, minek
hazudjatok...Figyelj, ha egyszer
meghalok, három edénybe rakjatok,
szétosztván az isteneim között.. gyermekeimnek adjatok...

Figyelj, ha egyszer meghalok, ők érteni

fogják, mire gondolok, és ott adnak a
szélnek engem, ahol a leginkább
boldogok...

Figyelj.. ha egyszer meghalok,

vidámak legyetek, s boldogok, örvendjetek a tudásért, hogy
én már jó helyen vagyok... Figyelj, mert
egyszer meghalok.., de most kellenek a
szép napok... A törődés, a tiszta
gondolat, őszinte szeretet, társ-tudat..,
mert a szívem még ..hallod?

Még eleven, még dobog, most kell, hogy
szeress, mert most még élek, most
örülök a virágnak, ha kapok.. most
még.. figyelsz rám??..mert most még itt
vagyok..."

Ne sírj, mert szeretsz engem!

A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
folytasd kacagásod,
nevessünk együtt, mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem hátunkban,
ahogy mindig is hallható volt.
Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék
a gondolataidon kívül...
csak mert a szemem nem lát...
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg is fogod találni a lelkemet,
és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légyszives... ha lehet,
töröld le könnyeidet
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

(Szent Ágoston)

ADY ENDRE
HALOTTAK NAPJÁN

Halottja van mindannyiunknak,
hisz percről-percre temetünk,
vesztett remény mindenik percünk
és gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
temetkező szolgák vagyunk!
- Dobjuk el a tettető álcát:
ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
undorít meg e sárgolyón…
Hulló levélt hányszor feledtet
a megváltó, a gyilkos ón!…
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
hogy vigasztaljuk önmagunk -
- Dobjuk el a tettető álcát:
ma ünnep van, ma sírhatunk!…

Fényesek a gyertyák
Zizzenő a sárga levél
felkavarja az őszi szél.
A sírokon gyász csendje ül
arcokon bú és könny vegyül.

Szeretteink porladnak itt.
Halk legyen a fájó szó, csitt!
Könnyem is oly halkan pereg
fátylát vonja, csak ott lebeg.

Fehér márványból palota
nincsen ajtó, ablak rajta.
Tetején virágcsokor ül.
Úgy fáj valami legbelül!

Mécses lángja pislogva ég.
Hideg, nyirkos sírhant a vég.
Sárga falevél röpködő
magyar föld meg a szemfödő.