Emlékek - idézetek

 

Az emlékek nyomában

 

Emlékezéssel kapcsolatos idézetek

       
Minden elmúlik, mint az álom
Elröpül, mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben,
Halványan, mint a holdsugár.
     Friedrich Schiller   

   
Megbocsátani és felejteni annyi, mint becses tapasztalatokat az ablakon kidobni.
     Arthur Schopenhauer   

   
Szeretet, barátság, mint minden, múlandó, de emlékezete, öröme állandó.
     Berzsenyi Dániel   

   
Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein,

ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített.
     Chateubriand   

   
Amikor az ember képzeletében egy szeretett lény vonásait igyekszik
fölidézni, a múlt annyi emléke merül fel, hogy ezeken az emlékeken, mint
könnyön át, csak homályosan látja őket.
     Lev Tolsztoj   

   
Milyen szépeknek és jelentőseknek tűnnek fel emlékezetünkben

elmúlt életünk egyes jelenetei és eseményei,

noha annak idején minden különös megbecsülés nélkül engedtük őket elmúlni!
     Arthur Schopenhauer   

 
   
A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.
     George Gordon Noel Byron   

   
A valódi emlékek gyakran hihetetlenek,

a csalfa emlékek viszont néha annyira meggyőzőek,

hogy képesek helyettesíteni a valóságot.
     Gabriel García Márquez   

   
Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.
     Cicero   

       
Soha senki nem felejti el, hova ásta el a csatabárdot.
     Frank McKinney Hubbard   

 

Soha senkinek ne mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd.

     Jerome David Salinger   
 

 

Kérlek emlékezz, úgy,ahogy én,

barátod voltam, s te jó barát,

szebb volt akkor szép,több volt a fény,

velünk volt boldog az egész világ.


   
Együtt indultunk el, de elvesztél a ködben.
Én napfény ízre vágytam, és álmot űzni jöttem.
     Republic   

  

Tűzvörös lepelben átjő a jelenbe...
S mint jégbe fagyott vízcsepp, gleccser-hideg lelke,
- mit izzó, szilánkos kristályok kínoztak halálra -
elsorvadsz végleg...

HUSZONNÉGY ÓRÁD RÁCSAIBA ZÁRVA.
     Pálnagy László   

   
Tanulj meg szenvedni, hallgatni és felejteni.

Élni annyi, mint elfelejteni azt,

ami az életet elviselhetetlenné teszi.

A felejtés a legfontosabb életfunkció.

Lelki betegek éppen azok, akik nem tudnak felejteni.
     Perlaky József   

 
   
Bár a testét elviszik, és elégetik, lelke mindörökké itt marad

ajtótól ajtóig bolyongva.

Hiába jönnek új lakók, és töltik meg a szobákat vitával,

és ezerszer, milliószor átéli azt a pillanatot.
     Lőrinc L. László   

   
Volt egyszer egy kapu, de kulcsa elveszett
volt egyszer egy fátyol, de nem tépte szét kezed,
ma még szárnyán emel a hír, de
holnap kihullat rostáján az emlékezet.
     Omar Khajjám   

   
Minden, ami szép volt,
minden, ami ránk várhat még,
már bennünk van rég,
a szemünkben ég.
     Ákos   

   
Egy pillanat, mit kértem, az utolsó szó jogát,
egy árva, sárga képet, a múlt időnek nyomát.
Lenne itt egy élet, mit félni kéne talán,
de nincsenek emlékek, nem volt gyerekszobám.
     Oláh Ibolya   

   
Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik,

amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel.

Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az,

hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.
     Maya Angelou   

   
Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz,

mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek.

A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait.

Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges hozzá,

hogy a vak fémlemezen megismerjük azt,

kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap.

Így halványodik el az időben minden emberi emlék.

De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot.
     Márai Sándor   

       
Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az,

amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.
     Gabriel García Márquez   

  

 

Néha megfeledkezünk nevezetes dátumokról,

ám olyan dolgok eszünkbe jutnak,

melyekről már szinte teljesen megfeledkeztünk.

Hogyan működik a memóriánk?

Mi befolyásolja, mire emlékezünk és mire nem?

 

Ha a memória egy raktárra hasonlítana,

könnyen megtalálhatnánk a helyét az agyban.

Ám a különböző típusú emlékképek az agy eltérő területeihez kapcsolódnak.

 

Kódol, tárol, előhív

 

Az emlékezés folyamata alapvetően három szakaszra osztható.

A kódolás során a megismert tényeket,

például egy újonnan bemutatott személy nevét,

elhelyezzük a memóriánkban, olyan formában,

ami jelentéssel bír számunkra,

a körülményekkel, a névhez tartozó arccal együtt.

 

A második, úgynevezett tárolás szakasz során

valamennyi időre megőrizzük ezt az információt.

Az előhívás szakaszában pedig,

amikor legközelebb találkozunk,

a név mellett tárolt információk alapján

(az arcának felismerése) felidézzük és visszaszerezzük

a korábban eltárolt emlékképet.

 

Hol rejtőzik a biciklizés?

 

A tudósok az emlékezet három különböző típusát különböztetik meg,

amelyek  az egyes emlékek tárolásáért felelősek.

 

Az úgynevezett szenzoros tárba kerülnek először

a környezetből érkező információk.

Ez képes minden érzékszervünkbe érkező ingert, jelet befogadni,

ám rendkívül tűnékeny, mindössze a másodperc törtrészéig,

illetve hallott információk esetén

pár másodpercig őrzi csupán meg az adatokat.

Amelyik információ ide kerül, és felkelti a figyelmünket,

az átkerül a rövid távú emlékezetünkbe.

Ezt munkamemóriának is szokás nevezni.

Az itt tárolt információk állandóan hozzáférhetők.

Ezek alapján hozunk meg döntéseket és cselekszünk másodpercek alatt.

Ám ha nem akadályozza meg ebben semmi,

az itt tárolt információk körülbelül húsz másodperc múlva elenyészik.

Ez ellen az ismétléssel tehetünk.

És miközben átlép a hosszú távú emlékezetünkbe

a memorizálandó dolog, jól kezelhető vizuális kép lesz belőle.

 

Ezért van az például, hogy a tárcsázás idejére megjegyzett telefonszámot

nem feltétlenül raktározzuk el hosszabb távra,

ám ha sokszor hívjuk az adott számsort,

a megfelelő számú  ismétlődés során

biokémiai vagy sejtszintű nyomot is hátrahagy,

így hosszabb időre is megjegyezzük.

Itt, a hosszú távú memóriában az összes, számunkra hozzáférhető adatot őrizzük.

Jelen tudásunk szerint ez az információs tár végtelen,

ahonnan a felidézés során visszakerül a használni kívánt emlékkép

a rövid távú emlékezetbe, ahol műveleteket hajthatunk végre vele,

és segítségükkel megoldhatunk problémákat.

Itt tárolódnak  a különböző készségek,

így a biciklizés, úszás tudása is, illetve az olyan megszokott,

rituális tevékenységek, minthogy délben ebédelünk például.

 

Korlátozott megújulás

 

Koponyánkban 25 milliárd, vagy még ennél is több idegsejt található.

Körülbelül hétévente testünk sejtállománya teljes egészében megújul.

Az idő múlásával azonban fokozódó stresszhatások,

depresszió és megfelelő „agytáplálék” hiánya miatt

fokozatosan veszítünk agysejtjeinkből.

Emiatt agyunk információtárolási képessége csökken,

ami szórakozottságot, feledékenységet okozhat.

Jó hír viszont, hogy korábbi feltételezésekkel szemben,

nem igaz, hogy az idegsejtek felnőtt korban már csak pusztulni tudnak.

  Márpedig naponta akár 3-4000 idegsejttel

és az általuk létrehozott kapcsolatokkal

lehetünk gazdagabbak az agy egy-egy régiójában.

 

Feledékenység, mint védekezés

A memória gyakran fiatal és egyébként testben-lélekben

egészséges embereknél is csődöt mond.

Ennek hátterében munkahelyi, magánéleti konfliktusok,

hosszabb idő óta görgetett problémák állhatnak.

 

A memóriazavar ilyenkor védekező reflex.

Az agy az általános fáradtság vagy pszichés telítődés állapotába kerül,

és nem képes a felidézésre.

A gyakorlatlan vizsgázó, aki az utolsó éjszakát is áttanulta,

esetleg éppen azért bukik meg, mert túlterheli magát,

és a kimerült agy nem tudja előhívni az egyébként betárolt anyagot.

Felejtéshez, feledékenységhez vezethet az is,

ha megoldhatatlan vagy képességet meghaladó feladatot kell megoldani.

Ilyenkor az agy védekezésképpen mond csődöt.

 

A civilizációs betegségek mindegyike befolyásolja az agy működését is,

például a kezeletlen vagy ingadozó magas vérnyomás is károsíthatja az emlékezetet.

 

Vízhiány Különösen idősebb embereknél gyakori,

hogy kevés folyadékot fogyasztanak.

Az agyban zajló biokémiai folyamatok viszont megsínylik a vízhiányt.

 

A túlzott alkoholfogyasztás

rövid és hosszú távon egyaránt

igen komolyan befolyásolja az agyműködést.

Az idegméregként is ható alkohol hatása

a memória hanyatlásában mutatkozik meg elsőként…

 

Hangulatfüggés Az érzelmi állapot –

öröm, bánat, szorongás, depresszió, eufória, félelem, kétségbeesés –

az úgynevezett hippokampuson keresztül

az agy csaknem valamennyi területét „elárasztja”,

és így természetesen a memória működését is befolyásolja.

 

Korral jár?

 

Időskorban valahol a nagyon rövid távú vagy munkamemória

és a hosszú távú között elakadhat a memória működése.

Ez az oka annak, hogy az időskori elbutulás

(demencia) során az új információk

nem képesek megragadni az emlékezetben.

 

Minél korábbi, annál maradandóbb

Megfigyelhető az a szabályszerűség, hogy minél korábban –

tipikusan gyermekkorban –

rögzültek a hosszú távú emlékezetben a megszerzett információk,

annál később vesznek el.

Az igazán sérülékenyek a viszonylag friss, közelmúltból nyert emléknyomok.

Az elbutulás során időben visszafelé számolódik föl a tudás.

Hibás volna azonban emlékezetkieséseinkben,

feledékenységünkben elkerülhetetlen időskori jelenséget látni.

Kóros demencia csak az idősek tizedét érinti,

s az is az esetek többségében elég jól karbantartható

tréninggel, gyógyszerekkel.


Normális vagy kóros?

Fontos elkülöníteni a kóros tüneteket normális gyengeségeinktől.

Egyszerű feledékenységnél emlékszünk

az elfelejtett dologgal kapcsolatos egyéb tényekre.

A beteg nemcsak beszélgetőpartnere nevét felejti el beszélgetés közben,

hanem azt is, hogy ki az, honnan ismeri.

Mindenkivel előfordult, hogy a buszon ülve kikapcsol,

és tudatosan kell felidéznie, hova is utazik.

A demens ember gondolkodási zavarai olyan mértékűek,

hogy saját utcájában sem tudja megmondani, hol van.

Nem tudja követni a beszélgetést.

Nem pusztán elfelejti, hova tette a dolgait,

de a legképtelenebb helyekre képes rakni azokat.

Könyvét a mosógépbe, vasalót a hűtőbe, kenyerét a cipős szekrénybe.

Az elbutulás ráadásul gyakran érzelmi, hangulati zavarokkal jár.

A gyanakvás, ingerlékenység, depressziós,

apatikus hangulat és szorongás is jelezheti.


Agyvérzés, meszesedés

Az elbutulás különböző tünetein kívül az agy működését

károsan befolyásolhatják még az érelmeszesedés,

vagy kisebb és nagyobb vérzések az agyban,

amelyek miatt fontos agyterületeken maradhatnak a sejtek

oxigén és tápanyag nélkül.

A többség azonban szellemi frissességben eltöltött időskor elébe nézhet.

A folyamatos tanulás, rejtvényfejtés,

az agy tornáztatása segíthet az agy karbantartásában.

 

Gondolatébresztő nyomelemek

 

Számos vitamin, ásványi anyag segíthet a gondolkodásunk,

emlékezetünk frissen tartásában.

 

Lecitin

Agyunknak az optimális teljesítményéhez, tanuláshoz,

ismeretek tárolásához van szüksége erre a természetes zsírra,

amely mindegyik sejtünk falának alkotó anyagát képezi.

Emellett szükséges az idegingerületek átviteléhez

és fontos szerepet játszik az emlékek tárolásában.

Hiányában a rövid távú emlékezet károsul,

mert az újonnan szerzett ismereteket nem tudjuk tárolni.

Ez iskolásoknál ugyanúgy előfordulhat,

mint aktív felnőtteknél, de idősebbeknél a leggyakoribb.

 

A C- és az E-vitaminok

együtt nagyobb a hatással vannak, mint külön-külön.

Az E-vitamin eltakarítja a sejtfalból a veszélyes szabad gyököket,

miközben a C-vitamin

megakadályozza a szabad gyökök láncreakciószerű termelődését.

 

A cinks és a szelén mindkét vitamin antioxidáns hatását erősíti.

A magnézium nélkülözhetetlen szerepet tölt be az enzimaktivitásban,

a kalcium- és káliumfelvételben.

Segít elkerülni a depressziót, a szédülést,

az izmok gyengeségét és rángását, a szívbetegségeket,

és a magas vérnyomást

Hiánya zavarja az ideg- és izom-impulzusok továbbítását,

érzékenységet és idegességet okoz.

 

Emlékek - idézetek hozzászólásai

Szólj hozzá


Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.005 mp