Egy különleges tea

Mit jelent a chai?

A tea számos kultúra meghatározó itala.

A kínai, a japán, az indiai vidékekről származó teák

a legkedveltebbek világszerte.

Maga a chai szó is a kínai,

pontosabban a mandarin nyelvből eredeztethető,

amelynek kiejtése leginkább a cha [vagyis csa’] szóhoz áll legközelebb,

a szó aztán vélhetően perzsa közvetítéssel került számos nyelvbe

chai [csa’j] vagy ehhez hasonló formában.

 

A Himalája déli lejtőinél teremnek a világ legjobb teái
A Himalája déli lejtőinél teremnek a világ legjobb teái
 

India minden kétséget kizáróan egyike a tea-nagyhatalmaknak.

A Himalája déli lejtőinél fekvő északkelet-indiai állam nevét

sokan leginkább teájáról ismerik.

Az illatos, nagy levelű, erős aromájú fekete tea hazája Asszám állam,

amelyről ez a nálunk is ismert aromás tea a nevét nyerte.

Már az ókorban előszeretettel fogyasztotta

az innen származó tealevelek erős,élénkítő hatású főzetét

a helyi lakosság, sőt az ajurvédikus gyógyászatban

ma is fontos szerepet tölt be.

A nyugati kultúra azonban csupán a 19. században ismerkedett meg vele,

jórészt a Brit Kelet-indiai Társaságnak köszönhetően.

A határozottan élénkítő hatású,

ezért többnyire frissítő reggeli italként ajánlott Assam-teát

ma sokan az „english breakfast” vagy „irish breakfast” teakeverékből ismerhetik –

mindkettőnek meghatározó összetevője.

Teaszaküzletek, teaházak kínálatában azonban

önállóan is gyakran lehet vele találkozni.

Hagyományosan ez az erős,

önmagában is gazdag ízvilágú fekete tea képezi az alapját a chainak.

No de mit is jelent pontosan a chai?

 

A fekete tea - élénkítő hatása mellett - számos jótékony tulajdonsággal is rendelkezik
A fekete tea - élénkítő hatása mellett -
számos jótékony tulajdonsággal is rendelkezik.
 

A chai számos európai és ázsiai nyelvben a teát jelenti,

így akár sok esetben tautológiának (felesleges szóismétlésnek) hathat

a chai tea kifejezés, mégsem az!

Hisz messze többről van szó, mint egyszerű erős fekete teáról.

A sok helyen masala chaiként is emlegetett ital ugyanis

egy különlegesen selymes, gazdagon fűszerezett tea tejjel.

Tévedés ne essék, nem az angolok tejes teájáról van szó,

amelynek régóta sok kedvelője akad a szigetországon túl is:

ez valami egészen más,

korábban számunkra ismeretlen aromájú különlegesség,

amely az utóbbi években világszerte olyan népszerű lett,

hogy már nem egyszerűen ital formájában fogyasztják,

de desszertek készítésére is használják.

Sőt a chai szirupok és chai porok is megjelentek

a delikátboltok kínálatában.

Több cég pedig kifejezetten a sokféle ízesítésű,

természetes alapanyagok felhasználásával készült

instant chai-termékek előállítására szakosodott.

 

A különleges chai tea vagy más néven masala chai néhány éve a világ minden részét meghódította
A különleges chai tea vagy más néven masala chai
néhány éve a világ minden részét meghódította

A chai tea vagy más néven chai masala Indiában

egy erős fekete teafőzetet jelent (alapvetően Assam-teából),

amelyet többek között

csillagánizzsal, fahéjjal, gyömbérrel, zöld kardamommal,

édeskömény-maggal, fekete vagy színes borssal fűszereznek,

tejjel (eredetileg bivalytejjel) öntenek fel, és cukor nélkül fogyasztanak.

 

Őshazájában vannak helyek, ahol előbb erős fekete teát főznek,

hozzáadják a porrá őrölt fűszerek keverékét,

majd tejjel újraforralják, és cukor nélkül, forrón kínálják.

Másutt nem komplikálják ennyire a készítést:

egyszerűen mindent egyetlen edénybe öntenek,

nem porítva, hanem akár egészben

vagy nagyobb darabokban adják hozzá

a fűszereket is, majd felforralják, aztán leszűrve kínálják.

Hogy készül a chai latte?

Az eredeti indiai chai sokat változott a nyugati kultúrákban.

Sok tekintetben idomult az ízléshez, ennek megfelelően

igencsak változatosan készítik, kínálják,

hisz ez az ital egyike a ma legnépszerűbb frissítőknek.

Számos látványos megoldás született a tálalásra,

az ízesítésre (többek között a vanília is gyakran bekerül a fűszerek sorába),

sőt akár zöld teából is készülhet.

 

A chai tea eredetileg édesítés nélkül készült, ma már cukorral, mézzel egyaránt fogyasztják világszerte
A chai tea eredetileg édesítés nélkül készült,
ma már cukorral, mézzel egyaránt fogyasztják világszerte
 

Vannak, akik esküsznek a 2/3:1/3 arányra,

de arról már igencsak megoszlanak a vélemények,

hogy a tej vagy a tea legyen nagyobb részben a keverékben

(alapvetően mégis a tea kerül túlsúlyba),

mások a fele tej-fele tea arányt tartják kívánatosnak,

és bizony akad, aki csupán az ízek kombinációjáért rajong,

így a teát ki is hagyja az italból.

Tudni kell, hogy nincs rögzült receptúra sem a fűszerek összetételét,

sem az elkészítés módját, sem az arányokat illetően –

az azonban biztos, hogy minden chai fűszerkeverékben domináns

a fahéj és a gyömbér, a többiből csekélyebb mennyiség kerül bele.

Európában és a tengerentúlon jellemzően cukorral

(általában barna nádcukorral, helyenként pálmacukorral) édesítve,

időnként tejszínhabbal is gazdagítva kínálják ezt

a hideg időben kifejezetten melegítő, nyáron pedig frissítő italt.

 

Ahány ház, annyi chai, de mindbe kerül fahéj és gyömbér
Ahány ház, annyi chai, de mindbe kerül fahéj és gyömbér
 

Az egyre több kávéház, illetve teázó kínálatában már

nálunk is megtalálható chai latte általában azt az italt jelenti,

amelyben már nem a fűszeres teához keverik a többnyire habosított tejet,

hanem közvetlenül a forró tejhez keverik a chaira jellemző fűszereket

vagy készen kapható por

, illetve szirup formájában adagolható chai-készítményt.

Nem tévedés: sok esetben a teát is mellőzve.

A chai latte vélhetően annak köszönheti villámgyors terjedését,

hogy a kávéházi kínálat az utóbbi években mindenféle ízesített café lattéval

(vagyis forró tejeskávéval) lett gazdagabb,

és talán ennek alternatívájaként kezdtek először próbálkozni

leleményes vendéglátósok az indiai gyökerű tea alapú forró itallal.

Mára népszerűek hideg variációi is

– télen-nyáron kóstolható tehát a fűszeres ital.
 
Azért az igazi chai latte sosem nélkülözi a minőségi fekete teát!

Ha kedvünk támad hozzá, otthon is egyszerűen elkészíthetjük.

Egyszerű chai latte házilag

Hozzávalók kb. 6 dl-hez:
3 teáskanál fekete tea (legjobb hozzá az Assam-tea)
4 dl víz
2 dl zsírdús tej (3,5 %-os zsírtartalommal)
3 teáskanál porrá őrölt chai fűszerkeverék (fahéjból, csillagánizsból, gyömbérből, szerecsendióból – ez kiváltható ugyanennyi úgynevezett mézeskalács-fűszerkeverékkel is, amely tartalmazza mindezeket a fűszereket)
3 teáskanál lágy, sötétbarna nádcukor

Elkészítés: A vizet felforraljuk. Egy nagyobb edénybe kanalazzuk a teafüvet és a fűszerkeveréket. A forró vízzel leforrázzuk, 3-4 percet állni hagyjuk.
Közben a tejet felgőzöljük vagy lábosban forrásig hevítjük, de nem forraljuk fel! Ez utóbbi esetben tejhabosítóval felhabosítjuk. 4 csészét előkészítünk. A fűszeres teát leszűrjük, cukorral édesítjük. Egyenlő arányban elosztjuk az előkészített csészékben, majd rákanalazzuk a tejhabot. Azonnal kínáljuk.
Kipróbálhatjuk persze más, erős aromájú fekete teával vagy zöld teával is. Vigyázzunk, hogy ne áztassuk túlságosan sokáig, mert keserű lesz.

 

Kísérletezzük ki kedvenc chai latte fűszerkeverékünket!
Kísérletezzük ki kedvenc chai latte fűszerkeverékünket!
 

A krémes és fűszeres ital valósággal energetizálja az embert,

mindemellett nagyon finom is, segíti az emésztést,

a benne található fűszerek mindegyike számos jótékony tulajdonsággal rendelkezik,

így a chai latte kifejezetten jótékony hatást gyakorol a szervezetre.

Édességek chai latte fűszerezéssel

A chai latte különleges ízvilága számos cukrászt megihletett –

így aztán egyre több helyen lehet kóstolni chai latte pohárkrémet,

fagylaltot vagy épp süteményeket, és számos internetes portál kínál

chai latte süteményeket a kekszektől a kevert tésztákon át a bonbonokig.

Sok esetben eleve kész chai latte por

felhasználásával készülnek ezek a finomságok,

de  a chai latte-keveréket házilag sem bonyolult elkészíteni.

 

Az ízlésünkhöz leginkább közel álló fűszerkeveréket (

amely mindenképp tartalmazzon fahéjat, csillagánizst, kardamomot,

szerecsendiót, gyömbért), némi zsíros tejporral, cukorral elkeverve

kikísérletezhetjük a saját változatunkat.

Az így készült fűszerkeverék ideális ízesítője lehet számos desszertnek,

de forró vagy habosított tejbe is keverhető.

 

A selymes-krémes panna cottához is nagyon jól illik a teás-fűszeres ízesítés
A selymes-krémes panna cottához is nagyon jól illik a teás-fűszeres ízesítés
 

Forrás: mindmegette.hu

 

Egy különleges tea hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.002 mp