Sango Villagren

Reggeli Csoda

Harmat cseppen a kerti virágról,
majd megcsillan rajta a nap sugara,
büszkén ontva a fényt magából,
s csendül a reggelek víg madara.

Még homályba olvad a tekintetem,
már hallom e harsány éneket!
Tisztul a kép, de még nehezen
tompítja szemem a fényeket.

Elmém vidáman ébredő árnya
remélve köszönt egy szép új napot.
Szívem, mint mindig, most sem bánja
azt, mit e fénnyel ismét kapott.

Álmosan pillantok jobbomon az ágyra
és megmosolyogtat, ami fogad.
Illatok, érzések színes kavalkádja
őrzi, mit szívem tartogat.

Tán álmodom még, de oly valósan,
új képet szőtt a képzelet,
a csendes lomhaságban eltelt óra
mellettem új Csodát ébresztett.

Barnásvörös haja a párnára omlott,
s mint hűs patak, csörgedez tovább.
Csodálva nézem tincseire bomlott,
földig nyúló zuhatagát.

Ezernyi kérdéssel pillant fel rám
a szeretetét ontó barna szempár.
"Reggel van? Este? Vagy hajnal talán?"
Időt nem ismerve tekintesz reám.

Mosolyomtól megnyugszol és viszonzod azt,
így nyújtod felém a két kezed.
A napsütés lelkedben új dalt fakaszt,
új Csodát szőtt a képzelet!

Tompa Mihály

Előhang

Szent természet! dajkálkodó anyám,
 Szeretlek én kimondhatatlanul!
 Gyönyör s megnyugvás lelke száll reám,
 Lombod, virágod ha sarjad, ha hull.
 Tanulni menvén hozzád: megjövök
 Édes kincsekkel, mint a fürge méh,
 Megkönnyebbülök karjaid között,
 Ha szívem bú, szemem könny terhelé.

Hallgatom a bokron a madarat,
 Midőn dalolván, búsul vagy szeret;
 Amely mosolygó völgyeken halad:
 Merengve nézem a futó eret; -
 Itt nyílnak a virágok ezrei,
 Kik illatozva partját ellepék:
 Itt szokták éltök átenyelgeni:
 Kék s aranyszínű fátyolkák, lepék.

Kedves virágok! a kert és mező
 Szűz gyermeki, szeretlek titeket!
 Ha a kikelet várt ideje jő:
 Vágyódó lelkem közétek siet; -
 Halmon, mezőkön ér a támadat,
 Hol véletek sorban ismerkedem;
 S hervadni látván szép orcátokat:
 Fáj, de még az is jól esik nekem!

Szeretlek, szép virágok, titeket...!
 Színben, illatban gazdag éltetek
 Tartsa meg frissen, ifjan lelkemet,
 Míg láthatlak, míg köztetek leszek...!
 Jertek, lakjatok aztán síromon,
 Vegyétek vissza hűlt szívem felett,
 Mit annak ti adátok egykoron:
 Az ifjúságot, színt, és életet!

A kertek legpompásabb virágai a dáliák,

amelyek - a kék kivételével - minden színben és változatos nagyságban, virágformában nyílnak.

Nem csoda, hogy egyre gyarapszik a dáliakedvelők és a dáliagyűjtők népes tábora!

A dáliák a napos, meleg helyet kedvelik.

A pangó talajvizet nem tűrik el,

ezért jó vízáteresztő helyre kell ültetni a gumóikat

és egész nyáron gondoskodni ki a bőséges öntözésükről.

Szeretik a tápanyagokkal bőkezűen ellátott termőhelyet,

de a trágyát ültetés előtt tegyük a talajba:

nyáron a sok nitrogén a lombozat fejlesztésére ösztönzi,

de kevesebb virágot fog hozni.

A magasnövésű dálianövényeket feltétlenül karóval kell megtámasztani,

mert különben kidőlnek a földből, elfekszenek

és a virágaik satnyák, deformáltak lesznek.

Ha igazán szép virágú dáliára van igényünk,

akkor az oldalbimbókat ki kell csípni, hogy csak a központi,

fő bimbó fejlesszen virágot. Az ilyen virág a tövön és vázában is tartósabb lesz.

Az őszi fagyok közeledtével a dáliagumókat fel kell szedni a földből,

mert télen, az átfagyott talajban elpusztulnának.

A gumókat megszikkasztás után tisztogassuk meg,

és a zöld szárakat 10-15 cm-es csonk meghagyásával vágjuk le róluk,

majd a gumókat a téli hónapokban tároljuk fagymentes helyen.