Árnyas erdők ösvényein
látták jönni már az őszt.
Lomb hajlongott, levél rezdült
fenn, a tölgyek ága közt.

Szeptemberi napsütésben
vándorolt, míg este lett,
aranyszínt szórt völgyre, dombra,
halat, vadat meglesett.

Leszüretelt, krumplit szedett,
diót vert a határba’,
hol az almát, körtét, szilvát
teljes díszben találta.

Októberben kosárba tett
sok -sok ízes gyümölcsöt,
s izgatottan leste-várta,
sárguljon a sütőtök.
 

Tölgyek díszes üstökeit
rázogatta, borzolta,
somot, bicskét, kökényt
érlelt rét ölén, a bokrokba’.

Novemberben avarpléddel
erdőt, mezőt úgy takart,
hogy a dermedt, fagyos tájon
biztonságban tudja majd

mindazt, kinek apró testén
nem nőtt vaskos, nagy bunda,
elbújna a cudar téltől,
s tavaszig csak aludna.

Mikor a tél hó-csipkéjét
borította a tájra,
tarka gúnyás őszünknek csak
rőt subáját találta.

Mentovics Éva

Őszi alma, őszi körte, Őszi harmat hull a földre.

 Bújócskáznak fürge szelek ,sodorják a falevelet.

 Sárga, piros, aranybarna, levél libeg az avarra.

 Mintha lepkék lebegnének ,gyenge fényében az égnek.

Száll az ökörnyál a fákra ,őszi bánat a világra.

Barna felleg kerekedik, erdő, mező csendesedik.

 Hol van már a régi pompa? Őszi dér int nyugalomra.

Őszi tájon, őszi ének, elszunnyad a szép természet.

   Őszi alma, őszi körte, Őszi harmat hull a földre.

Hol van már a régi pompa? Őszi dér int nyugalomra.

 Őszi tájon, őszi ének, elszunnyad a szép természet.

Dénes György

Szüreti vers
Szüretelnek, énekelnek,
Láttál-e már ennél szebbet?
Dió, rigó, mogyoró,
Musttal teli kiskancsó.
Sose láttam szebbet!
Akkora fürt, alig bírom,
Egy fürtből lesz akó borom.
Dió, rigó, mogyoró,
Csak úgy nevet a kancsó.
Az sem látott ilyet.
Az öregnek aszú bor jár,
A gyereknek must csordogál.
Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni, jaj, d jó!
Igyunk erre egyet!!!

Nyári alma ül a fán,
fa alatt egy kisleány.
Néz a kislány föl a fára,
s le az alma a kislányra.
Nézi egymást mosolyogva:
lány az almát, lányt az alma.
Gondolkozik, mit tehetne,
áll a kislány lábujjhegyre,
nyúlánkozik, ágaskodik,
ugrik, toppan, kapaszkodik.
De az alma meg se moccan,
csak mosolyog a magasban.
És a kislány pityeregve
csüccsen, huppan le a gyepre.
Lomb közt szellő szundít csendben,
de a sírásra fölserken,
sajnálkozva néz a lányra,
és az ágat meglóbálja.
S hull az alma, örömére,
pont a kislány kötőjébe.

Kányádi Sándor

Téli tájban alvó tőkék, s
nyárban érlelődő fürtök,
szeptemberre megtelt pince,
ez a hegynek kincse s hordók
aranya!

Selymesek és lágyak, ha
megiszod, útra kélnek a
vágyak, zamatosak s
bódítanak, a szőlőfürtök
hódítanak!

Legyen bár vérvörös és
édes, ha kortyolod, nem vagy
mérges, akár a fehér, száraz,
a mérték szánjon gátat, nehezek
a lábak!

Mészárosová Melinda