"Néha meg kell állni, lelassulni, megpihenni

és csak arra figyelni, mit súg a szívünk.

Csak magunkba kell nézni, a lelkünk mélyére. -

Ott megtaláljuk mindig amire szükségünk van:

boldogságot, szeretetet, nyugalmat, békét,

Fényt, és útmutatást, - hogy merre, hogyan tovább.

Önmagunkban van minden, és mindenben önmagunk vagyunk.

Ha legbelül megtaláljuk mindazt - amit keresünk -

megtaláljuk majd a világban is"

Bényei József:
Végrendelet

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.

Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.

Mindannyiunk életében vannak olyan emberek,

akik egyszerűen nem azért léptek be az életünkbe,

hogy végig velünk maradjanak...

Sokkal inkább azért, hogy átsuhanva életünk napjain,

megmutassanak nekünk valami fontosat,

ami megváltoztat bennünk dolgokat, örökre.

Ha pedig eljön a nap, el kell őket engednünk

és nem tehetünk ellene semmit.

Óriási bennünk a veszteség.. pedig igazából kaptunk valamit...!!!
 

Szeretnünk kéne egymást addig is.

Összejárni. Nevetni. Örülni. Köszönni. Alkotni. Szeretni.

Főzni, enni, szeretni. Szeretkezni. Átölelni.

Nevetni. Sírni a nevetéstől. Megpihenni. Simogatni.

Mosolyogni csendben.. Hallgatni nagyokat..

Ehelyett teljesen mást teszünk.

Aggódunk, félünk, manipulálunk, kepesztünk, szorongunk,félünk,

nyomulunk, kompenzálunk, akarunk, sértődünk, haragszunk, stb..

Mennyi elpocsékolt perc és óra..

Mennyi elpocsékolt és kárba veszett nap és év...

És egyszer elmegyünk... Haraggal, el nem intézett dolgokkal...”
(Fenyő Iván)

A tavasz a kedvenc évszakom, mert ilyenkor érzem azt

a leginkább, hogy minden él.

Amikor hallom a madarakat, nem tudom elhinni,

hogy az élet nem lehet szép.

Amikor érzem a Nap a sugarát a bőrömön,

csak arra tudok gondolni, hogy szeretet vesz körül.

Ahogyan nyílnak a virágok, azon gondolkodom,

vajon rajtam kívül hányan állnak meg, hogy megcsodálják őket.

Tudod egész életünkbe rohanunk,

pedig néha meg kellene állnunk és megértenünk,

hogy az életünk véges és igen is rá kell csodálkozzunk dolgokra,

igen is ki kell élveznünk minden porcikánkkal

egy - egy ilyen jelentéktelennek tűnő pillanatot.

A tavasz erről szól nekem, az újrakezdésről,

arról, hogy át kell értékelnünk az életünket,

mert semmi sem állandó.

Minden csak abban az adott pillanatban

és csak addig létezik amíg észrevesszük.