Cékla - a gyógyító zöldség
Ez a méltatlanul elfeledett zöldség nemcsak a rák megelőzésében segíthet,
hanem a magas vérnyomásra, illetve az állóképességre is kedvezően hat.
Talán nem is gondolnánk, hogy a legtöbbször ecetes lében,
savanyúságként fogyasztott céklában mennyi értékes tápanyag rejlik.
Ez az édeskés, kissé földízű zöldség nem hiába vált
a sportolók népszerű eledelévé, hiszen rákmegelőző hatása mellett
vérnyomáscsökkentő és állóképesség-fejlesztő
tulajdonságokkal is rendelkezik.
Mindez a cékla szokásosnál magasabb nitráttartalmának köszönhető,
hiszen már mindössze egy grammnyi adagban is nagyjából
20-szor több található ezen anyagból, mint bármely más zöldségben.

Bár a rossz hírnévnek örvendő nitrátokról
eddig csak mint adalékanyagokról hallhattunk,
egy korábbi kutatás során fény derült a vérnyomáscsökkentő hatásukra is.
A szervezetbe kerülő nitrátokat ugyanis testünk nitrogén-oxiddá alakítja,
mely érlazító és -tágító hatással rendelkezik.
Az Egészségügyi Világszervezet által végzett kísérlet
korábban már rámutatott a céklából kinyert nitrátok
szervezetre gyakorolt előnyös tulajdonságaira,
brit kutatók pedig 2010-ben vizsgálták a zöldség hatásait,
az eredmény pedig mindenkit meglepett.
Egy pohár céklalé ugyanis drámai módon csökkentette a vérnyomást,
ráadásul minél magasabb volt az illető vérnyomása,
annál látványosabb volt az eredmény.
A brit Exeter Egyetemen is végeztek kutatásokat
a nitrátok szervezetre gyakorolt hatásairól.
Megállapították, hogy a cékla nemcsak vérnyomáscsökkentő,
hanem állóképesség-javító tulajdonságokkal is rendelkezik.
A 2012-es londoni paralimpián induló David Weir például
nagyon is tisztában volt ezekkel az információkkal,
nem hiába fogyasztott rendszeresen céklalevet.
Ez a rubinpiros zöldség akár a demenciát -
köznapi nevén az elbutulást - is gyógyíthatja.
A benne található nitrogén-monoxid ugyanis javítja a vér áramlását,
ezáltal pedig segíti az agy működését.
Magas folsavtartalma révén
akár az Alzheimer-kór ellen is hatásos lehet.
A cékla élénk színét egy bizonyos betacyanin nevű vegyületnek köszönheti,
melyet rendkívül erős antioxidánsként tartanak számon.
Mindezen felül táplálkozás-szakértők is előszeretettel ajánlják a fogyasztását.
Száz gramm cékla ugyanis fedezi a napi ajánlott rostfogyasztás 10%-át,
a benne található betain pedig normalizálja
a gyomorsav-szekréciót és támogatja a máj működését.

Nem csoda, ha ezek után te is kedvet kaptál a céklához,
azonban ne lepődj meg, ha a fogyasztását követően
furcsa jelenséget tapasztalsz a mosdóban.
Szakértők szerint a lakosság 10-14%-ánál ugyanis
jelentkezhet rózsaszínűvé vált vizelet illetve széklet,
ami teljesen normális jelenségnek számít.
Hogy mi állhat ennek a hátterében,
maguk a kutatók sem értik, aggodalomra azonban semmi ok,
a cékla fogyasztása nagyon egészséges.
Hagymás céklacsoda - Próbáld ki!
A következő, pillanatok alatt elkészíthető saláta szintén nagyon egészséges.
Magában is megállja a helyét, de húsok mellé is kiváló köret.
Így készítsd el:
alaposan moss meg 3-4 darab céklát, és héjastul főzd tűpróbáig.
Várd meg, amíg egy kicsit kíhűlnek, majd hámozd meg
és vágd apró kockákra vagy csíkokra őket.
Löttyints a céklára olívaolajat, sózd, borsozd,
és adj hozzá egy kevés köménymagot.
Kockázz apróra 2 db vöröshagymát,
dinszteld meg egy kevés olajon, és keverd a céklához.
. Hidegen és melegen is isteni ez a saláta!
Gyógyhatása:
A sárgarépa után a céklarépa a legkedveltebb gyógyító a zöldségek között.
Gyakran szerepel más zöldség-lével, így a sárgarépával vagy uborkával.
Hatása nyersen nagyobb, az igazi, ha nyersen fogyasztjuk.
Erősítő hatású
Cholin tartalma hat az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére.
Ajánlatos azoknak fogyasztani, akik valamilyen hosszantartó betegségből lábadoznak.
Ha a lét centrifugázzuk, ne dobjuk el a cékla fölső részét,
mert zöldje kitűnő kalcium forrás lehet, de csak nyersen.
Májtisztító:
A cékla lé kombinálva sárgarépa lével kitűnő májtisztító.
A tisztításban főleg a zsírtalanítást végezi a májban.
Ajánlatos különösen eleinte több sárgarépát, mint céklát használni,
mert a gyors reakció a májban szédülést, hányingert okozhat.
A cékla serkenti a sejtnövekedést, a sejtmag-regenerációt,
aktiválja a vörösvérsejt képzést, támogatja a nyirokrendszer működését,
vízhajtó és méregtelenítő hatása közismert.
A C-vitaminban gazdag étkezés jelentősen támogatja
Legfőbb hatóanyagai:
A cékla kiváló kálium, kalcium, vas, szilícium és magnéziumforrás,
de tartalmaz rezet, cinket, mangánt, ként, jódot, kobaltot,
krómot, nikkelt, B1-, B2-, B6- és C-vitamint, folsavat, niacint és biotint is.
Ezek a vitaminok és mikroelemek nélkülözhetetlen ásványi anyagok
a haj, a körmök és az idegrendszer számára.
Forrás: life.hu/részletek/





