A mozaik olyan művészeti technika és annak eredménye,

amelynél kicsiny méretű színes üveg-, kő-

vagy kavicsdarabokból állítják össze a képet

vagy mintázatot (néha más anyagokat is használnak).

A mozaikdarabokat cementtel, gipsszel rögzítik,

esetleg a még nedves vakolatba nyomják bele.

A mozaik szó a görög muszeion szóból eredeztetett

latin opus musivum (múzsákhoz közelálló) kifejezésből származik.

A művészeti ág múzsákkal való kapcsolatba hozása azt jelenti,

hogy a mozaik igen megbecsült műfaj volt.

Az első mozaikok fehér és fekete (világos és sötét) színű

kavicsokból készültek, később színesebb kavicsokat is alkalmaztak.

A mozaikok jellemzően a különböző épületek

padlózatának díszítésére szolgáltak.

A mozaiktechnika fejlődésével a különböző színű

kőzeteket megmunkálták, kicsiny hasábokat készítettek belőlük.

Az ilyen mozaiknak a neve „opus tessalatum”, azaz „kockás mű”.

A négyszögletes, de nem négyzetes hasábokból készült mozaik neve

„opus sectile”.

A sík felületű mozaikszemekből egységesebb felületet lehetett kialakítani,

a padlódísz pedig alkalmasabbá vált a rajta való járásra.

Amikor a mozaikszemeket színezett üvegből kezdték készíteni,

a színskála jelentősen kibővült, és még alkalmasabbá vált

a képszerű megjelenésre.

Az üvegmozaik padlómozaikként már nem volt használható,

alkalmas volt viszont arra, hogy a falakra kerüljön.

Így alakult ki a festészetet utánzó mozaik.

A boltozatokra, kupolákba, ívelt felületekre kerülő mozaikoknak

külön nevük van: „opus vermiculatum”,

de így hívják a kígyózó szalag mintáját követő síkmozaikot is.

 A mozaikművészet a bizánci korban jutott fejlődése csúcsára

, majd átmeneti hanyatlás után a historizmus és a szecesszió fedezte fel újra,

és a modern művészetben is történtek komoly kísérletek a feltámasztására.

A mozaik első alkalmazásával a mezopotámiai művészetben találkozhatunk,

amikor a nedves agyagba színes mázas homlokfelületű kúpokat nyomtak,

így állítottak elő különböző, többnyire geometrikus mintájú díszítéseket.

Ezek a leletek az uruki Vörös templomból kerültek elő,

amelynek részletei a berlini Pergamon Múzeumban láthatók.

Ezek a korai mozaikok valóban mozaikok ugyan,

ami a raszterszerű megjelenésükből adódik, de agyagmozaikok,

a kúpok homlokfelületét színes mázzal vonták be,

és éppen ezért a felület megjelenése sokkal inkább

a kerámiára emlékeztet, mint a megszokott értelemben vett mozaikra.

Az ókori Egyiptomban is ismerték és alkalmazták a mozaiktechnikát,

szórványosan maradtak is fenn ilyen töredékek,

de ez a technika az egyiptomi művészet más erőteljes műfajai között

erősen háttérbe szorult.

Római kori mozaikokat Magyarországon is találtak,

ilyen például Budán, az Aquincum egykori polgárvárosában álló

(mai Meggyfa utcai) Hercules-villa egyik színes mozaikja,

amelynek emblémája az íját feszítő Héraklészt, valamint feleségét,

Déianeirát mutatja Nesszosz kentaur karjaiban.

Igen finom mozaikszemekből állították össze,

gazdag színei a hellenisztikus faliképeket idézik.