Hogyan lepjünk meg bárkit is?

„Ajándékozni azt jelenti, hogy kilessük valakinek a legtitkosabb vágyát,

s azt – tőlünk telhetően – megkíséreljük valóra váltani;

kitaláljuk, mivel okozhatnánk neki örömet

s azt a valamit megszerezzük számára.

Közben arra is gondolunk, hogy amit ajándékozunk,

az egyrészt ne legyen nyomasztó hatású a megajándékozottra

a nagyigényűségével, drágaságával, másrészt

ne legyen olyan jelentéktelen se,

hogy értéktelenségével sértően hasson.” (Az Új idők Illemkódexe, 1930.)

„A gondolkodás nélkül vásárolt ajándékkal

könnyen kényelmetlen helyzetbe hozhatjuk a megajándékozottat.

Ne vigyünk cukorkát, csokoládét cukorbetegnek,

cigarettát annak, aki nemrég szokott le a dohányzásról,

hanglemezt, akinek nincs lemezjátszója,

bicegő embernek görkorcsolyát,

félős kisgyermeknek ijesztően pukkanó riasztópisztolyt,

akasztott ember házába kötelet.” (Tar Károly: Illemszótár, 1997.)

Mit ajándékozzunk?

„Virág, mikor ritka, nemes gyümölcs, sütemény, festmény,

zeneszerzemény, sőt nem igen nagy értékű ékszer is lehet tárgya

az ilynemű ajándéknak.

De ruhadarab s háztartáshoz szükséges eszközök nem illők,

mert a szükségest ajándékozni, annyi mint jót tenni,

azt pedig nálunknál alantabb sorsúakkal tehetjük,

de nem rokonaink- s barátainkkal.”

(A pesti művelt társalgó, 1872.)

„Családon belül mindent lehet és illik ajándékozni,

mindent, ami örömöt okoz […]

Csakis családon belül illik ajándékozni pénzt és ruházati cikkeket.

Közeli jó barát általában ajándékozás szempontjából is

családtagnak számít.” (Fejér István: Tudni illik, hogy mi illik, 1966.)

„Kerüljük a túl drága holmik ajándékozását:

gondoljunk arra, hogy a másik fél esetleg nem képes viszonozni.”

(Köves J. Julianna: Illik tudni, 1997)

Tovább ajándékozhatom, ami nekem nem kell?

„Vannak emberek, kik bizonyos tárgyakon túl akarnak tenni,

mert szükségtelenek, csúfak, vagy épen nem divatosak többé,

s ezeket azután ajándékra használják fel.

Ez mindenesetre rossz számítás.

Mert az illető, a helyett, hogy hálát aratna ajándékáért,

ellenséget szerez magának a megajándékozottból,

miután semmi sem kellemetlenebb és lealázóbb,

mintha arra kényszeríttetünk, hogy oly dolgot köszönjünk meg,

mely örömet nem csinál, sőt bosszúságunkra szolgál. […]

Még egy szabály az, hogy kapott ajándékot tovább adni nem szabad.

Ezzel kétszeres sértést követnénk el, megsértve azt,

a kitől kaptuk és azt, a kinek adjuk.” (Wohl Janka, 1891.)