Az aromás magvakban gazdag ánizs feltételezhetően

Ázsiából származik, de már régóta megtalálható

a Földközi-tenger partvidékén, illetve Észak-Afrikában is.

A bibliai időkben az ánizst olyan sokra tartották,

hogy adók befizetésére is alkalmas fizetőeszköz volt.

Palesztina területén ánizsban rendezhető volt az adósság

vagy épp a tized is, sőt jóval később,

Angliában, I. Edvárd idejében is lehetett ánizsban fizetni az adósságokat.

A Bibliában többször - Márk és Lukács evangéliumában is -

említésre kerül az ánizs.

Az ismert görög és római szerzők műveiben

szintén gyakran találkozhatunk vele,

a növény és annak magjai megjelennek Démokritosz,

Dioszkoridész görög katonaorvos,

Theophrasztosz görög természettudós,

az idősebb Plinius Naturalis Historiae című

természettudományi enciklopédiájában is.

A rómaiak az ánizst gyakran gyógyszerként használták,

étkezések végén rágtak egy kevés ánizsmagot,

hogy elkerüljék a gyomorrontást és a felfúvódást.

Emellett az ánizs megkerülhetetlen fűszere volt

a menyegzőkön kínált mustaceoe nevű süteménynek.

De a magokat nem csak gyógyászati célra, ételek ízesítéséhez használták,

hanem a halászok csalit készítettek belőle,

a vadászok pedig ánizsos szappannal mostak kezet,

hogy elűzzék a rossz szagokat.

Az ánizs nem csak az ókorban volt kedvelt, Nagy Károly

a IX. században megparancsolta,

hogy a császári gazdaságokban termesszenek ánizst.

A franciák a IX. század óta cukorkát készítenek belőle

(az Anis de Flavigny pasztillái azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek).

Albertus Magnus, a XIII. század nagy polihisztora

és korának egyik legolvasottabb szerzője is sok jót írt az ánizsról.

A régi asztrológiai értekezések szerint az ánizs

a Merkúr bolygóhoz köthető,

a babonások pedig szívesen tartottak egy-egy tasak ánizsmagot

a párnájuk alatt, hogy megvédje őket a rontásoktól,

a szellemektől és a rémálmoktól.

Az ánizs dicséretét  megtaláljuk még

John Gerard 1597-ben kiadott gyógynövényekről szóló munkájában

és Rembert Dodens a flamand botanikus 1583-ban megjelent könyvében is,

amelyben az ánizst a csuklás ellenszereként említi,

valamint megjegyzi, hogy az ánizst a kisgyerekek számára

megelőzésként, betegségek elkerülése végett is érdemes adni.

Az ánizs egészségőr szerepe olyan méreteket öltött,

hogy a 1800-as években a németek gyakorta készítettek ánizzsal ízesített kenyeret,

hogy mindenki számára meglegyen a megfelelő ánizsbevitel.

A benne lakozó gyógyerő mellett az ánizs

az illatával is történelmet csinált,

beírta magát a modernkori parfümtörténelembe,

egyik meghatározó összetevője lett az 1889-ben

Aimé Guerlain által megalkotott Jicky fantázianevű kompozíciónak.

A különféle gyógyhatásai és illata mellett

az ánizst az ételek ízesítésére is előszeretettel használták a történelem során.

A rómaiak nyomdokain haladva az olaszoknál kedveltté váltak

az ánizsos sütemények, a németek – a már említett kenyér mellett -

a különféle kolbászokba, húskészítményekhez használták az ánizst,

az évezredek során különböző fűszerkeverékeknek is része lett,

sokféle szeszes ital is az ánizstól kapta meg jellegzetes aromáját.

Az ánizslikőr több országban emblematikus itallá vált.

Ilyen a franciáknál a pastis,

a görögöknél az ouzo, a törököknél a raki

vagy az olaszoknál a sambuca,  s akkor még nem beszéltünk

a 20. századi alkotók legismertebb múzsájáról, az abszintról.

Az abszint egy svájci eredetű ital,

amely igazi tündöklését a párizsi művészvilágnak köszönhette,

állítólag a művészek számára

a fehér ürömmel gazdagított ánizsos ital adott „ihletet”.

A feltételezhetően hallucinációkat okozó alkoholt

egy idő után betiltották, de ma már eredeti

és módosított receptúrával készítve is újra kapható.

Egy másik fontos, ánizsos ital, az ánizstea

szerencsére soha semmilyen meghurcoltatáson nem ment keresztül,

sőt évezredek óta segít a légúti megbetegedésben szenvedőknek

és a gyomorbántalmakkal küzdőknek.

Az emésztés elősegítéséhez azonban nem feltétlen kell teát inni,

az is remek megoldás, ha a salátánkat, ételeinket megszórjuk

egy kevés ánizsmaggal.

A légúti megbetegedések gyógyításában

az ánizsos szirupok is élen járnak,

az asztma és a hörghurut enyhítésére jó választás lehet,

mivel csökkenti az irritációt, de bizonyos esetekben

csak a gyógyszer rossz ízét segít elkendőzni.

Az ánizs segítségével nem csak az emésztőszervi

és légúti megbetegedéseket orvosolhatjuk,

hanem álmatlanság kezelésére is.

A magból vízgőzzel nyert ánizsolajat

a különféle paraziták elleni harcra érdemes bevetni,

a rüh és a tetvesség kezelésére évszázadok óta használják.

A zsíros bőrűek számára javasolt ánizsos szappant választani.

Az ánizsban B- és C-vitamin található,

valamint vas, kalcium, foszfor és kálium.

Ezen kívül az ánizs tartalmaz fehérjét, élelmi rostot és keményítőt.

Az ánizzsal gyakorta össze szokás téveszteni a csillagánizst,

aminek az az oka, hogy a csillagánizs is tartalmazza ugyanazt a jellegzetes,

aromás vegyületet, az úgynevezett anetolt, ami az ánizsban is található.

Az ánizzsal kapcsolatos tévedések másik forrása az ánizzsal rokon,

de nem azonos édeskömény.

Az ánizsmagot száraz, hűvös helyen, zárt edényben érdemes tárolni.

Ha a legtöbbet szeretnénk kihozni a magokból,

akkor a főzés elején érdemes kissé átpirítani,

hogy a benne lévő olajok felszabaduljanak.

Erős ízének köszönhetően viszonylag kevés is elegendő belőle,

főzéskor óvatosan adagoljuk, mert könnyen eluralja az ételt.

Az ánizs jó helyen van a különféle édes kekszekben,

fűszerkeverékekben, de párolt, sült zöldségekhez,

krémlevesekhez, húsokhoz, ragukhoz is adhatjuk,

és persze kenyértésztába is kerülhet.

Ánizsos keksz

Hozzávalók:
15 dkg puha vaj
15 dkg nádcukor
2 evőkanál ánizsmag
20 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
1 tojás
½ rúd vanília kikapart belseje

Elkészítés: A puha vajat és a cukrot kézi mixerrel habosra keverem, majd hozzáadom a tojást is. A sütőport elkeverem a liszttel, beleszórom az ánizsmagot és a vanília kikapart belsejét, majd apránként a vajas keverékbe forgatom és csomómentesen elkeverem. Két gáztepsit sütőpapírral kibélelek, majd kanállal apró halmokban elhelyezem a kekszeket, kellő távolságra, hogy sütés közben se érjenek össze.
Ezután a 190 fokra előmelegített sütőbe teszem a tepsit, és addig sütöm, amíg a kekszek szép világosbarna színt nem öltenek.