A varázslatosan szép adventi koszorú és karácsonyfa nélkül

ma már elképzelhetetlen az ünnep,

azonban néhány évszázaddal ezelőtt még ismeretlen fogalom volt.

A karácsony szó eredete

Nem egyértelmű, honnan ered az ünnep elnevezése.

A karácsony magyar nevéről sokáig az volt a hiedelem,

hogy a latin incarnatio = megtestesülés, szóból származik.

Ám a nyelvtörténeti kutatás kimutatta,

hogy nagy valószínűséggel

a szláv kracsun = téli napforduló az alapszava

és annak örömére, az azt megelőző várakozásra utal.

A latin neve: dies natalis Domini (az Úr születésnapja).

Német neve Weihnachten (szent éjszakák)

szintén a téli napforduló ünneplését őrzi.

Adventi koszorú

A népszokás szerint koszorút kötöttek a nyári napforduló napján,

amikor legrövidebb az éjszaka, vagyis június 24-én

Keresztelő Szent János,

vagy a hagyományos hazai megnevezés szerint

Szent Iván napján:

virágokból, aratás befejeztével kalászos szalmából, szüret végeztével szőlőből.

E nagy múltú szokások mellé a múlt század második felében került az adventi koszorú hagyománya.

A karácsonyi ünnepek kezdete november végére, december elejére esik az eljövetelt és az Úrra való várakozást jelentő adventtel, ami egyben az egyházi év kezdetét is jelenti. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza, amikor heti háromnapos böjttel is megtisztelték. A szentestét megelőző négy ünnepi vasárnap és szentek névnapjai (András, Borbála, Miklós, Tamás, István, János) tartoznak bele. Fenyőágból, szalmából, négy gyertyából díszített koszorút készítenek, majd e gyertyákat, az egymást követő négy adventi vasárnap gyújtják meg.

András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes időszak advent ünnepe.

Az első adventi koszorút 1860-ban egy hamburgi lelkész készítette. Egy óriási fenyőkoszorút függesztett a plafonra és 24 gyertyát tett rá, utalva ezzel az ünnep valamennyi napjára. Később Ausztriában is népszerűvé vált, a katolikus lakosság körében is. Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokásossá, templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni.

Ez a szokás idővel annyiban módosult, hogy a gyertyák száma négyre, az adventi vasárnapok számára csökkent. A rajta lévő gyertyák a karácsony előtti vasárnapok liturgikus színeiben jelennek meg a hagyománytisztelőknél. Az adventi koszorú mai is az ünnep nélkülözhetetlen szimbóluma, melynek rengeteg változata létezik.

 

Számtalan legenda kering az első karácsonyfa születése körül, melyek szerint ez a csodálatos növény megóvta Krisztust az őt üldöző gonosz emberektől. Az Úr hálából megáldotta a fenyőt, hogy egész évben zöld színben pompázhasson, s az emberek legnagyobb ünnepének is boldog részese lehessen.

Már az ősi időkben is fontos szerepet játszott az örökzöld növény. A kelták egyik ünnepének, a téli napfordulónak fontos hírnöke volt, soha nem csökkenő szépsége az örök életet szimbolizálta. Később a lakásokat is díszítették az örökzöld növény ágaival, s az ősi germánok a fény tiszteletére mécsesekkel díszítették fenyőiket.

Az első karácsonyfáról Sebastian Brandt tett említést XV. század végi művében, azonban csak a XIX. században kezdett elterjedni a fenyőállítás hagyománya. Eleinte csupán a jómódú német családok kiváltsága volt, majd a XX. század elejére a karácsony nélkülözhetetlen részévé vált, s ma már szinte egyetlen olyan otthont sem találunk, ahol ne lenne legalább egy apró karácsonyfa. Magyarországra a németekkel való szorosra fűződött kapcsolat folytán került a karácsonyfa állítás hagyománya.

A díszítés az elmúlt évszázad során sokat változott. A gyertyákat, melyek a Három Király útját segítő csillagot szimbolizálták, lassan felváltották a szebbnél szebb égők. A korábban jellemző fából, és természetes anyagból készült díszek mellett megjelentek az üveggömbök, lametták, s a számtalan karácsonyi hangulatú apró dísz.

Még a XX. század 70-es éveiben is sokszor a gyerekekkel együtt készítettek díszeket , pl. pattogatott kukoricát fűztek hímzőfonalra, vagy színes papírokat vágtak csíkokra, azt karikára hajtva, egymásba fűzve összeragasztották. Mézeskalácsból különböző formákat sütöttek, cukros tojásfehérje habbal mintázták. Frissen átszúrva, cérnából akasztót készítettek rá.