ANYÁK NAPJA

 

Már megjöttünk ez helyre,
anyánk köszöntésére.
Anyánk légy reménységbe,
köszöntünk egészségbe.

Gyöngyharmatos hajnalba
kivirult a hajnalka.
Szép, kivirult hajnalkák,
köszöntsétek jó Anyát.



Egy kis verset súgott nekem a szerető szívecském,
megtanultam s el is mondom édesanyák ünnepén.
reggel imám azzal kezdem, este azzal végzem,
az én édes jó anyámat áldd meg s tartsd meg Isten.



Anyukám, anyukám, találd ki,
hogy az én nagy kincsem ugyan ki?
Ki más is lehetne, ha nem te.
Ültess hát, gyorsan az öledbe.
 





Isten neve után
Édesanyám neve,
A legszebben hangzó,
Legédesebb zene.
Mindkettőt szeretem.
Mind a kettőt áldom.
Mint legdrágább kincset
A szívembe zárom.

 



O az, aki halkan bölcsőd fölé hajol,
O az, aki neked altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet, megfésül szépen,
Tündér mesét mond lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy, ő az, aki ápol,
Két szemében mennyi aggódás, gond lángol.
O az aki mindig imádkozik érted,
Nincs óh határa nagy szeretetének.
Tele van a lelke érted égő fénnyel,
ne bántsd meg őt soha engedetlenséggel.



Nem tud úgy szeretni a világon senki,
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam, megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.

Mikor a faluban óvodába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam, szebb ruhába járjon.

Éjjel-nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, virrasztott aggódva.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Örömkönnyek égtek, s csókolva becézett.

Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Ne érje sohasem miattam a bánat.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.
 




Anyák napján reggel,
Mikor a nap felkel,
Nagyanyókám elé állok,
sok-sok szeretettel.
Amíg mesét mondtál,
kötöttél, horgoltál,
te az egész családunknak
édesanyja voltál.
Anyák napján reggel,
Mikor a nap felkel,
Nagyanyókám elé állok,
sok-sok szeretettel.
 




Örömünnep ez a nap,
virágszirmot bont a nap,
akácvirág, tulipán,
téged köszönt, jó anyám.

Szól a kakukk, a rigó:
- Édesanyánk szíve jó!
Fülemüle fenn a fán
néked dalol, jó anyám.

Én az édes életet
köszönöm ma teneked.
Régi emlék simogat,
puha pólya, patyolat.



Kicsi vagyok, Édesanyám,
A te szemed vigyáz reám.
A te kezed gondoz, ápol,
megvéd bajtól, bűn s hibától.

Te veted meg puha ágyam.
Teljesíted minden vágyam.
Két kezemet - Ó, te drága -
Te kulcsolod imádságra.

Áldott szíved értem dobban!
Kit szeretnék nálad jobban?...
Aki értem hű lélekkel
Imádkozol este, reggel.

A jó Istent kérve-kérem,
Hogy maradhass mindig vélem!
S jóságodat csak jó tettel
viszonozzam szeretettel.
 



Mikor kicsiny voltam,
gyámoltalan, gyenge,
megvédett jó anyám
forró szeretete.

O tanított engem
buzgón imádkozni,
s a jó Istent szívből,
igazán szeretni.

Tartsd meg hát sokáig,
aranyos Jézuskám,
az én szelíd lelkű,
drága édesanyám.
 


Mielőtt nyugodni mennél
Imádkozzál gyermekem.
így szól jó anyám szelíden
minden este énekem.

Imám elvégezve szépen
Jó anyám megdicsér,
Homlokomra adja csókját
És aztán nyugodni tér.

De én nem, én kezeim még
Jobban összekulcsolom,
S hálás szívvel jó anyámért
Istenhez imádkozom.
 





Májusi vasárnap virágokat szedtem,
édes anyukámnak kedvére tettem.
Májusi vasárnap megígérem százszor,
szófogadó leszek ezután ha rámszól.
Májusi vasárnap mezei virágok,
kedves anyukámnak minden jót kívánok.
 

 

 

ANYÁK NAPJA hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.002 mp