Az 1960-as évek végén Presztízs című egypercesében

Örkény István feledhetetlen emléket állított

ennek a különlegességnek:

„Beállítottuk egy hamutartóba, néztük.

Körbejártuk, barátkoztunk vele, dicsértük, milyen szép és egzotikus.

A tetején külön növény hajtott ki belőle,

valami pálmaféle; ha locsolnánk, vagy vízbe tennénk,

talán hamarosan nagyra nőne és kivirágzana.” – írja.

Anovella egy mérsékelten sikeres

ananász-kóstolást örökít meg, mégis híven mutatja,

mekkora csodának számított még a 20. században is,

ha magyar ember hozzájutott egy igazi ananászhoz!

Hol terem az ananász?

A broméliafélék családjába tartozó,

akár 120 cm hosszú leveleket is növesztő,

nem ritkán 70-150 cm magasságot is elérő ananász

(tudományos nevén: Ananas comosus)

kifejezetten melegkedvelő növény.

Őshazájának a Dél-Amerikától Mexikóig húzódó terület tekinthető,

ahol már a prekolombiánus időkben termesztették,

sőt valódi csodatévőként tisztelték.

Európába spanyol közvetítéssel került.

Minden valószínűség szerint maga Kolumbusz hozta magáva

 a kontinensre 1493-ban, második útjáról Guadelupe-ról

Az ananász szó a dél-amerikai országokban beszélt

guarani nyelvből ered, amelyben „naná”-ként ismert,

a tudományos elnevezésben ehhez társult a latin comosus,

vagyis ’üstökkel rendelkező’ jelentésű szó,

amely a gyümölcs tetején található levélzetre utal.

Európában eleinte némiképp idegenkedtek tőle,

a 16-17. századtól azonban megjelent

az egzotikus növények termesztésére létrehozott melegházakban,

sőt Indiába is eljutott, Dél-Amerikában pedig ekkoriban már

komoly ananász-ültetvényekről számolnak be a krónikák.

A 18-19. század során Európa-szerte mind több

„ananászházat” építettek a trópusi gyümölcs termesztésére,

ez idő tájt jelent meg hazánkban is először.

Az Alföldön Glatzék grófi kastélyában,

a nyugati országrészben pedig az Esterházy család

üvegházaiban termett az egzotikus csodagyümölcs.

Egy 1830-ból származó adat szerint, Kismartonban

az éves ananásztermés mintegy 400 darab volt

– igaz ugyan, hogy zamatai meg sem közelíthették

a karibi és latin-amerikai gyümölcsökét,

de szépségük bátran versenyre kelt azokkal.

Mára igen sok fajta (közel 100 féle) ananászt termelnek,

de a dísznövényként tündöklőket nem számítva,

a fogyasztásra alkalmas gyümölcsök alapvetően 3 nagy típusra oszthatók:

két fehérhúsúra, az úgynevezett spanyolra

és a királynőre,

valamint egy sárga húsúra.

A lényeg a friss gyümölcsben lakik

Az ananászt  valódi csodagyümölcsként fogyasztották.

Az egészségre gyakorolt rendkívül kedvező hatásai

mesés ízével ötvöződnek.

Tisztító, szépítő, egészségőrző,

összetevőinek köszönheti rendkívüli közkedveltségét.

Az sem véletlen, hogy a 20-21. század népszerű tisztító kúrái,

diétái kifejezetten ajánlják az ananász fogyasztását.

 Az ananász csodatévő híre a számos benne található vitamin,

valamint rendkívül magas rosttartalom mellett

egy különleges fehérjebontó enzimkeverékének köszönhető.

Ez nem más, mint a bromelin vagy bromelai

 amelyet 1957 óta használnak orvosi célokra.

A gyulladáscsökkentőként, visszértágulatok gyógyításában,

valamint fehérjebontásban, szív- és érrendszeri

megbetegedések megelőzésében is igen hatékony vegyületet

az ananász gyümölcséből és szárából nyerik ki,

és nagy koncentrációban kerül táplálék-kiegészítőkbe, gyógyszerekbe.

Ez nem azt jelenti, hogy az ananász fogyasztása ne segítené elő

a karcsúsodást, és ne lenne rendkívül egészséges gyümölcs, épp ellenkezőleg!  

A bromelin mellett ugyanis folsavat, kalciumot, káliumot, mangánt,

magnéziumot, vasat éppúgy nagyobb mennyiségben tartalmaz,

mint A-, B- és C- és E-vitaminokat.

Már 30 dkg friss ananász fedezi a 2000 Kcal-ás étrend melletti

napi C-vitamin-szükségletet!

 Nem lehet eléggé hangsúlyozni,

hogy rendkívül magas rosttartalma igen jótékony hatást gyakorol

az emésztőszervrendszerre.

Ananászt az asztalra!

Talán kevésbé ismert, hogy mesterszakácsok

nem ritkán használják a húsok puhítására is

a már említett bromelin fehérjebontó hatásait kihasználva.

Az egyik legegyszerűbb,

szinte emblematikus ananászos gyorsétel

a Hawaii-szendvics vagy Toast Hawaii.

Talán meglepő, de ez a 20. század második felében

különösen népszerű melegszendvics nem a tengerentúlon született.

Az első német (korabeli szóhasználat szerint:

nyugat-német) tv-szakácsnak köszönheti világkarrierjét.

Az 1906-ban Westerwaldban született Carl Clemens Hahn

valójában színészként kezdte pályafutását,

de 1953-ban egy televíziós szakácsműsorban is debütált,

amelyet aztán 11 évig vezetett .

 Clemens Wilmenrod művésznéven vált ismertté,

és az 1955-ben megalkotott Hawaii-szendvics mellett

többek között a töltött eper feltalálása is az ő nevéhez köthető.

Forrás: mindmegette.hu

részletek