Ananász- az egészséges gyümölcs
Az 1960-as évek végén Presztízs című egypercesében
Örkény István feledhetetlen emléket állított
ennek a különlegességnek:
„Beállítottuk egy hamutartóba, néztük.
Körbejártuk, barátkoztunk vele, dicsértük, milyen szép és egzotikus.
A tetején külön növény hajtott ki belőle,
valami pálmaféle; ha locsolnánk, vagy vízbe tennénk,
talán hamarosan nagyra nőne és kivirágzana.” – írja.
Anovella egy mérsékelten sikeres
ananász-kóstolást örökít meg, mégis híven mutatja,
mekkora csodának számított még a 20. században is,
ha magyar ember hozzájutott egy igazi ananászhoz!

Hol terem az ananász?
A broméliafélék családjába tartozó,
akár 120 cm hosszú leveleket is növesztő,
nem ritkán 70-150 cm magasságot is elérő ananász
(tudományos nevén: Ananas comosus)
kifejezetten melegkedvelő növény.
Őshazájának a Dél-Amerikától Mexikóig húzódó terület tekinthető,
ahol már a prekolombiánus időkben termesztették,
sőt valódi csodatévőként tisztelték.

Európába spanyol közvetítéssel került.
Minden valószínűség szerint maga Kolumbusz hozta magáva
a kontinensre 1493-ban, második útjáról Guadelupe-ról
Az ananász szó a dél-amerikai országokban beszélt
guarani nyelvből ered, amelyben „naná”-ként ismert,
a tudományos elnevezésben ehhez társult a latin comosus,
vagyis ’üstökkel rendelkező’ jelentésű szó,
amely a gyümölcs tetején található levélzetre utal.
Európában eleinte némiképp idegenkedtek tőle,
a 16-17. századtól azonban megjelent
az egzotikus növények termesztésére létrehozott melegházakban,
sőt Indiába is eljutott, Dél-Amerikában pedig ekkoriban már
komoly ananász-ültetvényekről számolnak be a krónikák.
A 18-19. század során Európa-szerte mind több
„ananászházat” építettek a trópusi gyümölcs termesztésére,
ez idő tájt jelent meg hazánkban is először.
Az Alföldön Glatzék grófi kastélyában,
a nyugati országrészben pedig az Esterházy család
üvegházaiban termett az egzotikus csodagyümölcs.
Egy 1830-ból származó adat szerint, Kismartonban
az éves ananásztermés mintegy 400 darab volt
– igaz ugyan, hogy zamatai meg sem közelíthették
a karibi és latin-amerikai gyümölcsökét,
de szépségük bátran versenyre kelt azokkal.
Mára igen sok fajta (közel 100 féle) ananászt termelnek,
de a dísznövényként tündöklőket nem számítva,
a fogyasztásra alkalmas gyümölcsök alapvetően 3 nagy típusra oszthatók:
két fehérhúsúra, az úgynevezett spanyolra
és a királynőre,
valamint egy sárga húsúra.

A lényeg a friss gyümölcsben lakik
Az ananászt valódi csodagyümölcsként fogyasztották.
Az egészségre gyakorolt rendkívül kedvező hatásai
mesés ízével ötvöződnek.
Tisztító, szépítő, egészségőrző,
összetevőinek köszönheti rendkívüli közkedveltségét.
Az sem véletlen, hogy a 20-21. század népszerű tisztító kúrái,
diétái kifejezetten ajánlják az ananász fogyasztását.
Az ananász csodatévő híre a számos benne található vitamin,
valamint rendkívül magas rosttartalom mellett
egy különleges fehérjebontó enzimkeverékének köszönhető.
Ez nem más, mint a bromelin vagy bromelai
amelyet 1957 óta használnak orvosi célokra.

A gyulladáscsökkentőként, visszértágulatok gyógyításában,
valamint fehérjebontásban, szív- és érrendszeri
megbetegedések megelőzésében is igen hatékony vegyületet
az ananász gyümölcséből és szárából nyerik ki,
és nagy koncentrációban kerül táplálék-kiegészítőkbe, gyógyszerekbe.
Ez nem azt jelenti, hogy az ananász fogyasztása ne segítené elő
a karcsúsodást, és ne lenne rendkívül egészséges gyümölcs, épp ellenkezőleg!
A bromelin mellett ugyanis folsavat, kalciumot, káliumot, mangánt,
magnéziumot, vasat éppúgy nagyobb mennyiségben tartalmaz,
mint A-, B- és C- és E-vitaminokat.
Már 30 dkg friss ananász fedezi a 2000 Kcal-ás étrend melletti
napi C-vitamin-szükségletet!
Nem lehet eléggé hangsúlyozni,
hogy rendkívül magas rosttartalma igen jótékony hatást gyakorol
az emésztőszervrendszerre.

Ananászt az asztalra!
Talán kevésbé ismert, hogy mesterszakácsok
nem ritkán használják a húsok puhítására is
a már említett bromelin fehérjebontó hatásait kihasználva.
Az egyik legegyszerűbb,
szinte emblematikus ananászos gyorsétel
a Hawaii-szendvics vagy Toast Hawaii.
Talán meglepő, de ez a 20. század második felében
különösen népszerű melegszendvics nem a tengerentúlon született.
Az első német (korabeli szóhasználat szerint:
nyugat-német) tv-szakácsnak köszönheti világkarrierjét.
Az 1906-ban Westerwaldban született Carl Clemens Hahn
valójában színészként kezdte pályafutását,
de 1953-ban egy televíziós szakácsműsorban is debütált,
amelyet aztán 11 évig vezetett .
Clemens Wilmenrod művésznéven vált ismertté,
és az 1955-ben megalkotott Hawaii-szendvics mellett
többek között a töltött eper feltalálása is az ő nevéhez köthető.
Forrás: mindmegette.hu
részletek





