Álmatlanság ellen

Gyógy- és fűszernövények a nyugodt alvás érdekében

 

Ebből a cikkből megtudhatjuk, melyek azok a gyógynövények, amelyek segítenek, ha álmatlansággal küzdünk.

Felgyorsult életünknek és a soha véget nem érő stressznek köszönhetően az álmatlanság gyakori probléma, mellyel sokan szembesülnek. Gyakran olyan fáradtak vagyunk, hogy mindent megtennénk egy kiadós alvásért. De amikor megpróbálunk elaludni, alvásunk nyugtalan vagy az álom teljesen elkerül. Testünk teljesen kimerült, de még mindig nem tudunk elaludni.

Így elérjük, hogy végül altatókra lesz szükségünk. Az altatók számos mellékhatásuk miatt nem kívánatosak. A másik lehetőség az, hogy természetes gyógyszerekhez folyamodunk, melyeknek semmilyen mellékhatásuk nincs, és segíteni fognak az elalvásban. A gyógynövények azok a természetes eszközök, melyek nemcsak hogy jelentősen megnyugtatnak, de segítenek a békés alvásban is. Ez a cikk néhány részlettel szolgál az alvást segítő gyógynövényekről.

 

Alvászavarok-leküzdése

 

Nyugtató gyógynövények álmatlanság ellen


A szakemberek úgy írják elő a gyógynövényeket, hogy azok nemcsak az álmatlanság tüneteit kezelik, hanem segítenek helyreállítani a szervezet egyéb egyensúlyhiányait is. Nézzünk meg néhány természetes, alvást elősegítő  gyógynövényt. Sok gyógynövényrajongó esküszik e növények áldásos hatására.

 

A nyugtató macskagyökér (valerián) gyógyhatása


Azt mondják, ez a gyógynövény elősegíti a nyugodt alvást, és nincs semmilyen  mellékhatása. Ezt igazolták a klinikai kutatók is, hogy a valerián javítja az alvás minőségét, és segít az álmatlanságban szenvedőkön. A kisebb alvászavarokban szenvedők azt tapasztalhatják, hogy problémájuk teljesen megszűnik e csodálatos növénynek köszönhetően. A valerián enyhíti a görcsöket és elősegíti a megfelelő emésztést is.

Készítsünk gyógyteát reggel úgy, hogy egy csésze forró vízbe tegyünk egy teáskanál valeriángyökeret. A keveréket hagyjuk állni estig, majd szűrjük le, és fogyasztás előtt melegítsük meg. Egy részét igyuk meg vacsora előtt, a többit pedig lefekvés előtt. Azonban vigyázni kell, mert a központi idegrendszer depresszánsaként működik, így nem kell rendszeresen fogyasztani.

 

Orvosi székfű (kamilla): az alvászavarok hatásos ellenszere


A kamillát sok mindenre használják, pihentető és nyugtató hatása csak néhány ezek közül. Ha alvási problémáink vannak, alvászavarokkal küzdünk igyunk egy csésze kamillateát éjszaka. Ez a gyógynövény segít enyhíteni a feszültséget és a szorongást. A gyógytea elkészítéséhez használhatjuk a filteres változatot vagy kissé szárított növényt.

Mégis, mivel a kamillát a konyhában is gyakran használjuk, főzhetünk teát a friss növényből is. Figyeljünk arra, hogyan készítjük elő a teafüveket. Fedjük le a teát, hogy megtartsa gyógyhatását, és fogyasszuk mézzel édesítve. Ez nemcsak a szorongást oldó egyik legjobb természetes gyógynövény, hanem az alvás elősegítésében is felülmúlhatatlan.

 

 

 

 

Citromfű


Az egyik legjobb nyugtató gyógynövényként ismert citromfüvet a stressz csökkentésére, és az alvás elősegítésére használják. Mégis, különböző tanulmányok azt mutatják, hogy a citromfüvet más gyógynövényekkel kombinálva, például valeriánnal, nagyon hatékony altatót kapunk. A szakértők még nem döntötték el, mennyire hatásos a citromfű önmagában. Ha kisebb alvászavarokban szenvedünk, vagy egyszer-egyszer nem tudunk aludni, készítsünk citromfű teát oly módon, hogy néhány friss levelet leforrázunk. Hagyjuk ázni egy ideig, majd lefekvés előtt lassan kortyolgatva igyuk meg.

 

Golgotavirág: a nyugodt alvás záloga


Ez az egyik legjobb altató hatású gyógynövény, melyet már ősidők óta használnak. Nyugtató hatása van, de nem okoz reggeli kábultságot. Fogyaszthatjuk tea vagy kapszula formájában. A golgotavirág teát úgy készíthetjük el, hogy leforrázunk néhány tealevelet, ázni hagyjuk, majd vacsora előtt fogyasztjuk el. A golgotavirág közismerten jó a depresszió kezelésére is.

 

Vadsaláta (madársaláta)


Relaxáló és nyugtató hatása van, álmatlanságban szenvedőknek ajánlják. A vadsalátát izomfájdalmak kezelésére is használják, valamint erős köhögés csillapítására kisgyermekeknél. Leforrázhatjuk teának vagy fürdőt is készíthetünk úgy, hogy egy kád forró vízbe keverjük a növény néhány levelét. A vadsaláta az egyik legkevésbé ismert természetes altató.

 

Komló


A komló egy virágzó gyógynövény, melyet sokféleképpen használnak. Egyike a leghatékonyabb altató hatású gyógynövényeknek, mert segít csökkenteni a nyugtalanságot, az álmatlanságot és a szorongást. Az egyik legnépszerűbb használata az, amikor megtöltünk egy párnát komlóval, és a fejünk alá tesszük. Úgy alszunk majd, mint a kisgyerekek.

 

Káva (mámorbors)


A káva depresszió és szorongás ellen hatásos. Nagyon jó álmatlanság kezelésére is. Vehetjük gyökér-, por-, vagy kapszula formájában. Úgy tartják, hogy a káva nagy dózisban fogyasztva mély alvást biztosít. Mégis, mivel függőséget okozhat, nagy dózisokban való fogyasztása nem mindig ajánlott.

 

Jázmin


A jázminvirágból készült teának bámulatos nyugtató hatása van az idegekre. Azok is jázminteát isznak, akik keveset szeretnének aludni. Ezen kívül a jázmint, érzékeny bőr és gyomor kezelésére is használják. A jázmin többféle természetes gyógyszerben megtalálható, mert sokféle betegség gyógyítására alkalmas.

 

Jázmin-gyógynövény

 

Tanácsok álmatlanság és alvászavar kezelésével kapcsolatban

  • A fent említett természetes altató hatású gyógynövények nagyon hasznosak az alvás elősegítésében és a szorongás csökkentésében. Használjuk e növényeket altatóként, és ébredjünk frissen reggelente.
  • Ne vigyük túlzásba ezeknek a növényeknek a fogyasztását, és ne csináljunk szokást mindennapos használatukból. Ahogyan semmit nem jó túlzásba vinni, a gyógynövények túlzott fogyasztása is mellékhatások megjelenéséhez vezethet.
  • Kérjük szakértő segítségét annak érdekében, hogy a gyógynövények maximális előnyeit élvezhessük.

 

 

Álmatlanság ellen hozzászólásai

Szólj hozzá


Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.004 mp