Érezted, hogy az idő megáll ,pedig a Nap ugyanúgy jár?

Ameddig ifjú szíved ,úgy gondolod mind a tied,

olyan sok van még belőle,bőven juthat mindenre.

Nem gondolsz a múló időre,ahogy szállnak el az évek,

tudod már, mi az élet.

Úgy rohan mint forgószél,elsöpör, még nem is éltél.

Rég messze jár mire eszmélsz,

utána nyúlsz, nem engednéd.

Rájössz majd, milyen nagy kincs,

semmid sincs, ha már időd nincs.

Az idő egyre csak fogy,akkor is, ha nem akarod.

Lassan jár, vagy tovább siet,uralja az életünket,elrepít a végtelenbe.

Ma is úgy ébredtem,mint minden áldott reggel,

szívem, lelkem, telve szeretettel

.A sötétkék égbolt színarannyá változik,

ahogy az arany korong a mélységből felkúszik.

Amint ablakomon beragyog a felkelő nap fénye,

úgy árad szét szívemben egy újabb nap reménye.

Oly jó érezni a Nap simogató két kezét,

a sok borús nap után érezni melegét.

Ha süt a nap általa szebb lesz a világ,

mindenkinek egyformán nyílik a virág.

Nem számít, honnan jöttél s ki vagy,

mert a nap mindenkinek egyformán osztogat.

Az út arra nyílegyenes,két oldalán erdő, vegyes

.Lombhullatók sorban állva,rendjét fenyősor vigyázza.

Itt járt az ősz ez jól látszik,falevéllel hűs szél játszik.

A lombokat megtépázza,nagy erővel fújja, rázza.

Fáradt, száraz,sárga, barna,könnyen enged ernyedt karja.

Már nem vonzódik az ághoz,létet adó biztonsághoz.

Csípős szélnek lesz ő préda,lombos erdő maradéka.

Felrepíti megforgatja,vidáman áttáncol rajta.

Részvéttel nézi a fenyő,lombos fák fölé törekvő.

Vele ilyen nem történhet,örökzöldként vígan élhet.