Adventi mézes

 

A mézeskalács olyan sütemény, mely változatos alakjával

és díszítésével sokféle lehet.

Fő hozzávalók a liszt, a méz, a tojás és fűszerek.

Készítése komoly hagyományokkal rendelkezik,

eredetileg az isteneknek felajánlott eledel,

majd emberek közötti ajándék szerepét töltötte be.

A mézeskalács készítő elismert szakma is egyben,

melyhez jó kézügyesség szükséges, hiszen a mézeskalácsok

népművészeti színvonalú díszítése időigényes munka.

Magyarországon a középkor óta készítik

és több településen is nagy hagyománya van

a mézeskalács termékeknek, melyek nem tévesztendők össze a cukrász termékekkel.

 

 

A méz drágasága miatt, csak ünnepi alkalmakkor készítettek belőle süteményt.

Az 1200-as évektől kolostorok készítettek vallásos tárgyú figurákat,

életképeket. Idővel "mézesbábos" céhek is alakultak,

melyek míves díszítéseket készítettek rá, így kedvelt ajándékká vált.

A meseirodalomban is fellelhető, Grimm testvérek meséjében,

a "Jancsi és Juliskában" szerepel egy mézeskalács ház,

a csábítás szimbólumaként.

A századok alatt a díszítésnek jelképi rendszere alakult ki,

vagyis mind a formájában, mind a díszítésében meghatározott eseményhez köthető

egy szépen elkészített mézeskalács.

Kedvelt vásári ajándékok a mézeskalács szív, a huszár, a kard, a baba és a tányér.

 

 

A mézeskalácsot többféle módon díszíthetik:

  • Írókázás: tojáshabbal mintákat rajzolnak rá, ez a legelterjedtebb
  • Bevonják (a minták alapozásához)
    • tojásfehérjével, melytől csillogó lesz
    • piros festékkel, mely hagyományos vásári díszítés alapja
    • egyenletes tojáshabbal, melytől fehér lesz
    • kakaó folyadékkal, melytől barna lesz
  • Magvakat nyomkodnak belé (napraforgó, tök, mandula, kardamomi szezám magját)
  • Egyéb díszítő elemek

 

 

 

 

 

Adventi mézes hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.004 mp