Adventi gyertya és koszorú története

Az adventi koszorún négy gyertya égett.
Annyira nagy volt körülöttük a csend,
hogy tisztán lehetett hallani, amit beszélgetnek.
Azt mondta az első:
„Én vagyok a béke.
De az emberek nem képesek életben tartani.
Azt hiszem, el fogok aludni…”
És néhány pillanat múlva már csak
egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.

Azt mondta a második:
„Én vagyok a hit.
Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak,
nincs értelme tovább égnem…”

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
„Én a szeretet vagyok!
Nincs már erőm tovább égni.
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik,
hogy milyen nagy szükségük van rám…” – ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek a szobába,
és mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
„De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!” – és elkeseredésében sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
„Ne félj!
Amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
Én vagyok a remény!”
A gyermek szeme felragyogott!
Megragadta a még égő gyertyát és lángjával életre keltette vele a több

Minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát.
De tisztában vagyunk a gyertyák jelentésével?
Vagy azzal, hogy honnan ered az adventi koszorú?
Az első gyertyákkal késztett adventi koszorút1839-ben
Johann Hinrich Wichern evangélikus lelkészítette.
1838-ban gyertyagyújtással jelölte az adventi időszak napjait.
Minden nap gyújtott egy gyertyát az adventi koszorún -
20 piros gyertya jelölte a hétköznapokat
, 4 fehér a vasárnapokat, így az adventi időszak 24 napos volt.
Sokáig csak az evangélikusok ismerték az adventi koszorút,
több mint egy évszázad elteltével lett hagyomány a katolikus egyházakban is.
Az adventi koszorú az 1930-as évekre lett igazán elterjedt,
ehhez nagymértékben a virágkötők is hozzá járultak.
A kereszténység szimbolisztikája szerint az adventi koszorú
Isten örök szeretetét jelképezi.
Az adventi koszorún az örökzöld ágak a reményt és az életet szimbolizálják
a gyertya fények meg a növekvő fényt és Jézus eljövetelét.
Ekkoriban az adventi koszorút almával és vörös szalagokkal díszítették.
Az alma a bűnbeesést és a megváltást jelképezte
míg a vörös szalag a keresztény imádatot jelképezte.








