JOHN SLOANE festményei

Szergej Jeszenyin
Tél énekel


Tél énekel, orkán huhog,
mohostövű fenyő suhog,
ág-húrok pengenek,
erdőkre mély álom szakad,
vonulnak ónos ég alatt
tépázott fellegek.

Az udvaron hóförgeteg
terít ezüstös szőnyeget,
fagymarta törzs recseg.
Az ablakon veréb kocog,
éhen morzsáért kuncsorog,
mint árva kisgyerek.

Reszket a sok kisded madár,
ellankadt, úgy megülne már,
s csak társához lapul.
A felhőt orkán kergeti,
húnytszemű ablakom veri
és dörömböl vadul.

Dermedt kis tábor álmodik,
párkányomon fagyoskodik,
szárnyára tél havaz,
de álmában napot derít
s égboltnak kék lepelt feszít
a tündérszép tavasz.

Fordította: Rab Zsuzsa

Milyen fehér csöndesség ez!
Messze házunk télben ül.
Gyere az ablakhoz, édes!
Csókolj meg és nézz körül!
Süt a nap, elállt a hó már,
mégis pelyhek hullanak:
puhán, halkan, pehelymód száll
pillanat és pillanat.

Gyere, édes, az ablakhoz,
tekints szét az udvaron!
Nézd, a friss, a lágy, a vaskos
szőnyegen még semmi nyom!
Csak a kis szolgáló lába
rajzolódik halavány,
s elvész, mint a Szaharába
egy zarándok karaván.

Szalma közt fagyottan áll a
kert füzes mélyén a kút
intve dermedt jégszakálla
hogy az év, mint óra, fut.
Jertek apró, jertek sűrű
pillanatok pelyhei
jobban, mint e szalmagyűrű
szívünk kútját védeni.

Milyen furcsa füstünk árnya
a túlsó tető haván:
mintha távol emlék szállna
rokon szívbe tétován.
Ki gondolhat ránk e csöndben,
míg körülvattáz a hó?
Titkos lánc nyúl át a földön
összekötve aki jó.

Babits Mihály

Öröm már az is,ha a Nap
bőkezübb,mint a tegnapi
egy kis langymeleg,annyi csak,
hogy az eresz jégcsapjai

fölengedjenek egy kicsit,
s meghervadjon a jégvirág,
hogy elláthass a sarokig,
csak a sarokig legalább,

s máris meglegyint a remény,
véred is enged,csörgedez,
jeget-pengető hangot ad.

ennyi kell,egy kis enyhe fény
és amíg csöpög az eresz
indulót vacog a fogad.

Kányádi Sándor