A sütőpor és társai...
Talán furcsa, de a sütőpor nem is olyan régóta áll
a háziasszonyok rendelkezésére,
hogy a reménytelenül sűrű tésztából is
könnyedén levegős piskótát varázsoljon.
Először 1843-ban jelent meg a piacon,
de az igazi áttörést a német gyógyszerész,
August Oetker terméke érte el,
amelynek 1891-ben indult a tömegtermelése,
és 1903-ban szabadalmaztatta az Oetker-féle sütőport.
A magyar sütőporok közül a legismertebb
a húszas években piacra került Váncza-féle sütőpor volt.
Váncza József miskolci gyógyszerész a saját termékének
egy külön könyvecskét is szentelt, megannyi sütőporos süteményrecepttel.

A sütőporral ellentétben annak fő alkotóelemét, a szódabikarbónát
már nagyon régóta ismeri és előszeretettel használja az emberiség.

A nátrium-hidrogén-karbonát,
vagyis az NaHCO3 elnevezésű kémiai vegyületet
már az ókorban is ismerték.
Igaz - a tészták állagának javítása helyett - főleg
a mumifikálásnál kifejtett jótékony hatása miatt
kedvelték az ókori egyiptomiak.
Emellett felismerték, hogy mosni, takarítani
és az elhunyt fáraón kívül más egyebet tartósítani is
nagyon alkalmas ez a hamuzsírból kinyert vegyület.
A szódabikarbónát egyébként a mai napig
előszeretettel használják a háztartásokban,
remekül szagtalanít, és takarításhoz is igen jó,
a takarékos és környezettudatos háztartások kedvelt tisztítószere.
Hatását az is példázza, hogy 1986-ban
a 100 éves Szabadságszobort is szódabikarbóna segítségével pucolták meg.
A lúgos kémhatású vegyület azért vált a sűrű tészták megmentőjévé,
mert egy kis savas kémhatás következtében -
s a sütőben a tésztát ért hő hatására -
azonnal szén-dioxidot kezd el termelni,
és az így létrejövő légbuborékok azok, amelyek ügyesen megemelik a tésztát.
Épp ezért olyan receptek esetében javasolt a szódabikarbóna használata,
ahol savas közeg veszi körül, tehát a tésztában van citrom,
ecet, méz vagy író, vagy bármilyen más savas alapanyag.

Ha mégis szódabikarbónát használunk,
és a süteményünk semmilyen savas alapanyagot nem tartalmaz,
akkor sem kell megijedni,
a szódabikarbóna pusztán a hő hatására is szén-dioxid termelésbe kezd.
A folyamat nagyjából 70 fokon indul, de 200-250 fokon igazán optimális.
A sütőpor annyiban tér el a szódabikarbónától,
hogy azon kívül egyéb segédanyagokat is tartalmaz,
amelyek szabályozzák a szódabikarbóna működését,
lehetővé téve, hogy a tészta mind szobahőmérsékleten kelésnek induljon,
mind pedig a sütőben kapott hő hatására.
A könnyed, omlós eredmény miatt
a sütőpor vagy a szódabikarbóna használatát főleg
a piskóták, kevert sütemények, muffinok, tortaalapok, aprósütemények
készítéséhez célszerű felhasználni,
ez utóbbiak esetében nagyon jól el kell találni a mennyiséget,
hogy ne fújódjon fel feleslegesen a tészta,
ezért érdemes betartani a szakácskönyvek által előirányzott mennyiséget.

A kevert tésztáknál, piskótáknál a gyártók által előállított zacskók
– általában 1 dkg – tartalma nagyjából
negyed kilónyi lisztből készített tésztához elegendő.
A sütőpor használatánál a mennyiség mellett
néhány alapvető szabályt be kell tartani.
Egyrészt csak jó, azaz nem lejárt szavatosságú sütőporral dolgozzunk.
A kereskedelmi forgalomban kapható sütőporos zacskókon
minden esetben fel van tüntetve, hogy meddig őrzi meg a minőségét,
de egy egyszerű teszttel mi magunk is megvizsgálhatjuk,
hogy működik-e még a sütőporunk.
Ehhez semmi másra nincs szükség,
csupán egy teáskanálnyi sütőport kell egy deci forró vízbe önteni.
Ha jó a sütőporunk, akkor a víz azonnal habzani kezd.
Ugyanezzel a módszerrel a sütőpor fő alkotóelemének számító
szódabikarbóna minőség-ellenőrzését is megejthetjük.

A sütőport mindig alaposan keverjük el a liszttel -
ha lehet, egészen a süteménykészítési procedúra elején -,
hogy egyenletesen kerüljön a süteménybe.
A sütőporral készített süteményeket
az alapanyagok összekeverését követően azonnal tegyük sütőbe,
ha azt szeretnénk, hogy a sütőpor a legjobb hatást tudja kifejteni.
Ha ez nem történik meg, akkor előállhat az is, hogy az összekevert,
de sütőbe későn került sütőporos tészta összeesik és szalonnásra sül.
A szódabikarbóna és a sütőpor tárolására is a jól zárható,
száraz edény az ideális.
Ha zacskókban vesszük, akkor ezeket a zacskókat is
minden esetbe nedvességtől, fénytől elzárva, viszonylag hűvös helyen tároljuk.

A szódabikarbóna és a szódabikarbóna tulajdonságaiból erényt kovácsoló
sütőpor mellett a tészták szellősségéért még egy hozzávaló gondoskodhat:
a szalalkáli.
A kémiai nevén ammónium-bikarbonát,
azaz NH4HCO3 hasonló elven működik, mint a szódabikarbóna,
de nem csak széndioxid keletkezik belőle sütés közben,
hanem ammónia is,
éppen ezért csak nyitott konyhaablak mellett álljunk neki
szalalkális sütemény sütésének.
Mivel ez a kellemetlen szag képes a süteményekben is megmaradni,
ezért csak vékony – mondjuk könnyen szellőző – süteményekhez,
tésztalapokhoz szokás használni.
Forrás: mindmegette.hu





