A mikulásvirág legendája

 

A mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima)

napjainkban a karácsony egyik szimbolikus szobanövénye.

A '60-as évek elején még olyan magas növésű cserjeként ismerték,

amelyet lakásban nehéz levelei és virágai megtartására késztetni.

Mai nemesített fajtái viszont már bokrosabb növésűek,

dekoratívabbak és ellenállóbbak, ráadásul a modern vegyszerekkel

kisebb termetűvé alakíthatóak.

 

 

A kutyatejfélékhez tartozó dísznövény Közép-Amerikából, Mexikóból származik.

A hegyvidéki területeken termeszthető növény az európai felfedezők előtt

ott élő aztékok körében a tisztaság jelképének számított,

így igen nagy becsben tartották.

A természetes környezetében 3-4 méter magasságot is elérő növény

vörös színű felleveleiből az indiánok festéket készítettek.

Az európaiak megjelenését követően a katolikus vallásban is szerepet kapott:

Jézus születésének ünnepén a körmeneteken használták a ferences rendi szerzetesek.

 

 

Az Amerikai Egyesült Államokba Joel Robert Poinsett,

az USA első mexikói nagykövete által jutott el a növény, 1825-ben.

Angol elnevezését is róla kapta, Poinsettia néven vált közismertté.

A huszadik század elején Kaliforniában kezdték termeszteni, nemesíteni.

Európába az 1920-as években jutott el.

Érdekes módon a hatvanas években még vágott virágként volt ismert,

ma kizárólag cserepes növényként termesztik.

 

A mikulásvirágot nevezik még lángoló levélnek

vagy a karácsonyi éjszaka virágának is.

A legenda, mely ehhez a kedvelt karácsonyi növényhez kapcsolódik,

szintén Mexikóból ered.

 

 

A mikulásvirág legendája:

Élt valamikor egy testvérpár, akik nagyon szegények voltak.

Egy kis faluban éltek, és még ételre is alig jutott pénzük.

Amikor közeledett a karácsony, a faluban egymást érték

a káprázatos mulatságok, fesztiválok és felvonulások.

A vidámság önmagában is sok embert vonzott,

de volt még ott egy nagy jászol is, melyet a falubeliek állítottak a templomban.

A gyermekek meglátogatták a jászolban fekvő kis Jézust

és ajándékot vittek neki.

Maria és Pablo is szeretett volna valamit vinni a kis Jézusnak,

de semmi pénzük nem volt ajándékra.

Miközben a többi gyermek arról beszélgetett és vitatkozott,

hogy vajon melyikük drága ajándéka tetszik majd jobban a kis Jézusnak,

Maria és Pablo tudták, hogy nekik nincs pénzük ajándékra,

és nincs semmijük, amivel megajándékozhatnák a jászolban fekvő kisdedet.

Mégis, ők mindenképpen szerettek volna most az egyszer

valami ajándékot adni a kis Jézusnak.

Karácsony estéjén Maria és Pablo

mindenki másnál korábban ment a templomba.

Mivel nem volt semmijük amit ajándékba vihettek volna,

ezért az út szélén növő virágokat, növényeket szedték csokorba,

hogy azokkal díszítsék fel a bölcsőt.

Mialatt a kis Jézus fekvőhelyét díszítgették, megérkezett a többi gyerek is.

A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni, mikor a másikat gúnyolják.

Maria és Pablo szemében a szégyen és a tehetetlenség könnyei gyülekeztek,

mikor hirtelen csoda történt.

Az útszéli gazok ragyogó vörös szirmú, csillagformájú virágokká változtak,

melyek olyan szépségesek voltak, hogy mindenki elámult rajtuk.

Ekkor mindenki megértette, hogy a szeretet ajándéka volt a legszebb,

és a legkedvesebb Jézus szemében.

Szebb és kedvesebb, mint a drága, pénzért vett ajándékok.

Azóta a Poinsettia virágai lettek a legnépszerűbb karácsonyi díszek szerte a világon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mikulásvirág legendája hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
 
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

 

 

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.003 mp