A martonvásári Brunszvik-kastély
Brunszvik Antal Mária Terézia
királynőtől kapta a grófi rangot és a martonvásári birtokot.
Az 1773-75-ben épített barokk kastélyt
az 1870-es évek elején alakították át angol neogót stílusban.
Az épület szabálytalan alaprajza, csúcsíves, nagy ablakai,
a karcsú tornyok, támpillérek, fiatornyok, pártázatok együttese
igazi romantikus hangulatot teremt.
Brunszvik Antal majd fia, Ferenc virágzó gazdaságot teremtett itt,
a kastély köré pedig valódi földi paradicsomot varázsolt.
A park fái között megtalálható a mocsári ciprus,
a páfrány fenyő, a juhar és a platán.
A hársak közé amerikai szivarfát, balkáni vadgesztenyét ültettek.
A park közepét kis tó foglalja el.
Egy szabadtéri színpad is helyet kapott a Brunszvik-kastély parkjában,
ahol nyaranta Beethoven szerzeményeit adják elő annak emlékére,
hogy a 19. század első évtizedében többször megfordult itt
a halhatatlan zeneszerző.
Beethovent a környezet szépsége mellett a Brunszvik-családhoz,
főként a család hölgytagjaihoz fűződő barátsága vonzotta erre a helyre.
Beethoven, mint a Brunszvik-lányok zongoratanára többször megfordult a kastélyban.
1799-ben özvegy Bruszvik Antalné született Seeberg Anna bárónő 24 éves lányával,
Terézzel és a 21 éves Jozefinnel elment a császárvárosba azzal a nem titkolt céllal,
hogy egyik vagy másik lányát férjhez adja.
Ekkor kérte meg Beethovent, hogy tanítsa meg a lányokat zongorázni.
Beethoven nem szeretett tanítani.
Az volt a véleménye, hogy tanítson az, aki nem tud komponálni.
De a lányokkal kivételt tett. 16 napig foglalkozott Beethoven a lányokkal.
A lányok révén Beethoven megismerkedett Brunszvik Ferenccel,
a lányok testvérével, aki később barátja és mecénása lett.
1808-ig háromszor látogatott el Martonvásárra.
1806-ban itt fejezte be az Appassionata-t , amit Brunszvik Ferencnek ajánlott.
Beethoven-t Jozefinhez fűzték gyengéd szálak, erről tanúskodik
az a 14 levél, amely a 20. század elején került elő.
Teréz pedig mélyen tisztelte Beethovent.
Barátsága jeléül több darabját – köztük az Appassionata-szonátát –
a család tagjainak ajánlotta.
Az egykori főúri rezidencia
ma a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának ad otthont.















Forrás: erdekesvilag.hu





