A különleges koriander
Koriander, amelynek gyökerét, termését,
valamint friss, üde zöld leveleit
egyaránt hosszú ideje fogyasztja az emberiség
a világ majdnem minden részén megtalálható fűszer- és gyógynövény.
A koriander zöldje egyike a leginkább megosztó friss fűszernövényeknek:
van, aki rajong érte, míg mások elutasítják,
pedig érdemes - akár fokozatosan is - barátkozni vele!
A koriander, tudományos nevén: coriandrum sativum
növénytanilag ugyanabba a családba tartozik, mint a zeller.
A napos, meleg éghajlatot kedvelő növény, őshazája is
a Földközi-tenger partvidékén lehetett,
hogy pontosan honnan származik, épp annyira kevéssé világos,
mint az elnevezése (többen a görög koris szóból eredeztetik,
ami szó szerint poloskát jelent),
jóllehet mindkettőre számos elmélet született.

Azt régészeti kutatások bizonyítják,
hogy már az ókorban is kedvelt fűszer- és gyógynövény lehetett
– a nagy folyam menti és földközi-tengeri civilizációkban
nem kevés mágikus tulajdonsággal is felruházták,
ami persze igaz a távol-keleti kultúrákra is.
Kr. e. 5000 környékén már
bizonyosan széles körben használták a növényt,
de ennél korábbi leletek is maradtak a korianderről.
Magjait pedig megtalálták a legendás egyiptomi fáraó,
Tutanhamon sírjának feltárása során.
Az ókori görögök és természetesen a rómaiak is ismerték és használták,
csakúgy, mint a kíniak (Kínában Kr. e. 400-ból származó leleteket találtak).
A római legionáriusok ismertették meg a növényt
Európa északabbra fekvő területeinek lakosságával,
és viszonylag korán, már az első évezred folyamán
kezdett meghonosodni a kontinens belsejében is.
A 17. század utolsó harmadában pedig már
Észak-Amerikában is termesztették.
A koriander világszerte elterjedt növény,
különösen jelentős a konyhai felhasználása
az indiai, thai, közép- és dél-amerikai konyhákban,
fontos szerep jut neki az orosz, észak-afrikai
és természetesen számos európai ország étkezési kultúrájában.
Koriander: egy növény - sokféle felhasználás
A koriander elnevezés egyaránt vonatkozik
a növény minden hasznosítható részére,
mégis nagyon különbözik egymástól a levél és a termés.
Ízben, illatban, felhasználás tekintetében is nagyok a különbségek.
Aki csak most ismerkedne ezzel a növénnyel,
jó, ha tudja, a termés, vagyis a mag
egészen más ízvilágú, mint a friss levél!

Az erős illatú, magas illóolajtartalmú koriander
megszámlálhatatlan gyógyító tulajdonságát az orvostudomány,
a természetgyógyászat is mind nagyobbra értékeli.
Többek között koleszterinszint-,
valamint vérnyomás-csökkentő, májtisztító hatású.
A friss növényben található C-vitamin, magnézium és vas
kifejezetten gyorsan és jól hasznosul a szervezetben.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni tisztító szerepét,
amely akár gombás fertőzések,
akár megfázás esetén is rendkívül hatékony.
A benne található természetes vegyületek
a szervezet különböző részein fejtik ki antibakteriális,
tisztító, immunerősítő hatásukat .
A koriandergyökér
A koriander gyökere általában karcsú,
göcsörtös petrezselyemgyökérre emlékeztet. Igen aromás.
Ezért is képezi részét számos ázsiai receptben mártásoknak,
pácoknak vagy épp currypasztának.
Az ázsiai fűszerüzletekben nálunk is készen kapható
zöld currypaszta fontos alkotóeleme a koriandergyökér.

A tisztított és aprított koriandergyökér mellé
az ázsiai konyhákban leggyakrabban fokhagyma,
chili és természetesen só, illetőleg korianderzöld társul
kiegészítő fűszerként.
Az már a felhasználástól függ, hogy mindez aprítva
vagy krémesítve kerül az adott fogásba.
Húsok, halak, de zöldséges egytálételek ízesítője is lehet.
A korianderzöld
A korianderzöld látványra hasonlít a petrezselyemhez,
az illata azonban egészen más.
Különleges, kissé citromos, mégis mély,
mással összetéveszthetetlen aromái teszik különlegessé.
Ezt az ízhatást kedvelik vagy utasítják el sokan .

A friss korianderzöld felhasználási területe is igen széles.
Kerülhet frissen aprítva salátákra,
egytálételekre, szendvicskrémekbe is.
Fontos tudni, hogy aromái, vitamintartalma gyorsan elillannak,
ezért tanácsos mindig a főzés végén, frissen a fogásokra szórni.
Korianderzöld nélkül elképzelhetetlen a thai konyha,
de az indiai curryk végtelen sokaságának is ez a fűszernövény
adja meg gyakran a teljességet,
és a számunkra szintén egzotikus mexikói
vagy épp brazil fogások többségéből sem hiányozhat.
Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni,
hogy a korianderzöld egészen különleges tisztító hatást fejt ki a szervezetre.
A közel-keleti és ázsiai konyhákban számos fűszerrel társítják,
ezek közül is kiemelkedik a menta, valamint a római kömény,
amelyekkel különösen jól harmonizál.

A koriandermag
A koriander kerek, mustármagra emlékeztető termését
hívjuk koriandermagnak.
Ez a fűszer és egyben gyógyhatású termés
régóta jelen van az európai kultúrában.
Ízei, aromái egészen mások, mint a friss levélé vagy a gyökéré.
A belőle préselt szinte színtelen, kissé citrusos,
diófélékre is emlékeztető aromájú olaj
remek ízesítője salátáknak, zöldséges fogásoknak,
de desszertek készítéséhez is használható.
A népi gyógyászatban régóta fontos szerepet tölt be
antibakteriális tulajdonságainak köszönhetően.
Reumatikus panaszok kezelésére,
belső fertőzések gyógyítására,
meghűléses betegségek kezelésére is alkalmazzák.

A koriandermag az indiai konyhák egyik alapfűszere,
számos nevezetes fűszerkeverék
(pl. a currypor, a garam masala) alapját képezi.
A koriandermagot legjobb felhasználás előtt frissen őrölni,
hogy értékes aromái megmaradjanak.
Gyakran a frissen őrölt magokat olaj nélküli serpenyőben
római köménnyel együtt pirítják –
ez a fenséges kombináció nem csupán az ázsiai,
de a közel-keleti konyhákban is gyakran megtalálható.
Az egész koriandermag nálunk gyakori összetevője
a télire eltett savanyúságoknak, de kenyérfűszerként is
mind kedveltebb.
Koriandermaggal fűszerezhetünk szárnyas- vagy sertéssülteket,
őrölve különféle mártásokat
leveseket, főzelékféléket, grillezett zöldségeket,
húsokat, halakat egyaránt.
Koriandermagot, emésztést segítő hatása miatt,
bőséges fűszeres étkezések után is érdemes rágcsálni,
ráadásul még a leheletet is frissíti.
A koriandermag süteményekhez, péksüteményekhez is jól illik.
Forrás: mindmegette.hu





