Adventi gyertyák ragyognak fénylő csillagként;
egy, kettő, három, négy,
hajad lágy selymén táncol a lobogó fény.
Csitt! Ne szólj, csak ülj ide mellém,
hiszen most szívünk beszél;
kezedet fogva a szeretet árad szét.
Kérlek, ne szólj - csak ölelj, míg e láng ég!
S ha kialszik mind a négy,
szenteste gyúl helyettük ünnepi fény...
És nem kell, csupán egyetlen ajándék,
mit szívem karácsonyon úgy remél:
láthassam szemedben csillogni még,
sokáig e szépséges, adventi gyertyafényt.

Szoby Zsolt (Poet.hu)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Annyira nagy volt körülöttük a csend,

hogy tisztán lehetett hallani amint beszélgetnek.

Azt mondta az első:
Én vagyok a BÉKE.

De az emberek nem képesek életben tartani.

Azt hiszem el fogok aludni.
Néhány pillanat múlva már csak

egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.

Azt mondta a második:
- Én vagyok a HIT.

Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak,

nincs értelme tovább égnem...
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- Én a SZERETET vagyok!

Nincs már erőm tovább égni.

Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik,

hogy milyen nagy szükségük van rám...
Ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyerek és mikor meglátta

a három kialudt gyertyát felkiáltott:
- De hiszen nektek égnetek kéne MINDÖRÖKKÉ!!!
Elkeseredésében sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
- Ne félj amíg nekem van lángom

meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
Én vagyok a REMÉNY!!!

A gyermek szeme felragyogott!

Megragadta a még égő gyertyát és lángjával

ÉLETRE keltette vele a többit.
(A négy Gyertya mese szerzője:Veress Andrea Hajnalka)

Forrás: kovacsneagi.gwgw.hu