Szemirámisz függőkertje (ismeretes még a babilóniai függőkert elnevezés is) és Babilon falai Babilóniában (ma Irak területén található) Az ókori világ hét csodája közé tartozik. Feltételezhetően ezek az építmények II. Nabú-Kudurri-uszur kérésére épültek, i.e. 600-ban-ban.

A függőkertet számos görög történetíró leírta, mint pl. Sztrabón vagy Diodórosz, de nagyon kevés bizonyíték van arról, hogy valóban létezett-e. Néhány (körülményes) bizonyíték szerint a babiloni palota megnövekedett, de ez nem teljesen megfelelő bizonyíték, hogy miért néztek ki ilyen különösen ezek a függőkertek. Néhány ember szerint ezen a helyen az eredeti építmény összekeveredett a kertekkel, amik Ninivében is léteztek; a feljegyzett táblázatokon is tiszta kerteket találtak a kutatók. A tábla leír egy lehetséges gépezetet is, mely hasonlít az arkhimédesz csavarra, amivel hihetetlen magasságokba is fel tudták szállítani a vizet.

Összevetve a feljegyzéseket, a kert azért épült, hogy felvidítsa Nabú-kudurri-uszur (a bibliai Nabukodonozor) honvággyal telt feleségét, Amüthiszt. Amüthisz, a médek királyának leánya, összeházasodott Nabukodonozorral, hogy szövetséget kössön a két nemzet. Ahonnan ő jött, ott a föld tiszta zöld és sok a hegy, ellenben Mezopotámiával (Ázsia DNY-i részén fekvő ország), ami nagy, sivatagos terület. A király eldöntötte, hogy épít egy olyan építményt, ami úgy néz ki, mint a médek néhány épülete; egy mesterséges hegy, ami tetején egy függőkert helyezkedik el. A függőkertnek feltehetően nem volt igazi ?esése?, hanem ezt a felfüggesztést kábelekkel és kötéllel oldották meg.

 A neve egy pontatlan görög fordításból, a kremastos hibás meghatározása miatt kapta mai nevét, de az is lehet, hogy a latinpensilis szó okozta ezt, mert a latin szó nem teljesen függést, hanem inkább túlnyúlást jelent, ami a terasz vagy balkon egy részére jellemző is.

A görög geográfus, Sztrabón, aki leírta a függőkertet a Kr. e I. században, ezt írta: ?Boltozatos teraszokból áll egymás felé emelkedve, és a pillérek kocka-alakban pihen. Ezeket a lyukakat feltöltötték földdel, így a fák képesek voltak a lehető legmagasabbra megnőni. A pillérek, boltozatok és a teraszok égetett téglából és aszfaltból készültek.?

Ha a kert egyáltalán létezett, gyönyörű látvány lehetett: egy zöld, leveles-lombos, mesterséges hegy az alföld közepén.

Az olimpiai Zeusz-szobor

Egy hatalmas szobor aranyból, drágakövekből, elefántcsontból. Zeusz szobra volt, akit a mitológia szerint egykor rettegtek az emberek és az istenek egyaránt.

Görögország nyugati részén, Athéntől kb. 150 km-re nyugatra található. A remekmű végleges változatát Pheidiász készítette el körülbelül i.e. 435-ben. A mű vázlatát a szobrász a műtermében készítette el gipszből, fából és vasból. Mivel a szobor hatalmas volt, a méretek lehetetlenné tették, hogy egy darabban szállítsák el a közelben található szentélybe. A szobrász valószínűleg részekre szedette a remekművet, melyet egyenként vitetett át a Zeusz-templom belső kamrájába. Korai feljegyzések alapján az egész szobor 13 méter magas volt, ami egy mai 4 emeletes ház magasságának megfelelő. Jobb kezében egy pici szobrot lelhetünk fel, ami Nikét, a győzelmi figurát ábrázolta, bal kezében jogarát tartotta ami tetején egy sas ült. A saruja és a palástja is aranyból volt, Zeusz lábait pedig szfinxek és más szárnyas figurák díszítették. A ruhájára állatokat és liliomokat véstek. A trónban található elefántcsont-, arany-, ébenfa- és drágakő-intarzia is. Éveken keresztül látogatók és hívők százait vonzotta a templom a világ minden tájáról. Az ülő szobor az egész templomhajót elfoglalta. ?Úgy fest, mintha Zeusz fel akarna állni? írta Sztrabón a Kr. e. 1. század elején, ?Szeretné uralni a templomot.? A szobor elefántcsontból készült (technikailag az elefántcsont magába szívja a nedvességet, hogy minél tovább bírja ki épen a szobor.) Az elefántcsontot aranyréteg borította (thus chrysoelephantine), és egy pazar trónon ült, amit cédrusfából faragtak ki

Történészek szerint egy tűzvészben pusztult el ez a remekmű. De létezik egy másik történet is: az  I. században, Caius Caesar  (Caligula) át akarta szállíttatni a szobrot Rómába, de terve csúfos kudarccal végződött, amikor a munkásai által készített állványzat leomlott. Kr. u. 391-ben I. Theodosius császár betiltotta a versenyeket, mert azokat pogány szokásoknak minősítette, emellett bezáratta Zeusz templomát. Vannak akik úgy gondolják hogy Kr. e. 350-ben fosztogatók rombolták le.

Arthemis temploma

Artemisz temploma az ókori Epheszoszban  volt, körülbelül 50 km-re a mai török Izmir  várostól. Az eredeti templomból (ami az ókori világ hét csodái közé tartozott) semmi sem maradt fenn az utókornak.

A templomot 120 évig építették. Az épület 51 méter széles és 105 méter hosszúságú volt. 127, egyenként 18 méter magas márványoszlopok tartották a tetőszerkezetet. A tetőzet cédrusfából, a szentély magas, arannyal és drága festékekkel dúsan feldíszített, csiszolt szárnyas ajtajait ciprusfából készítették. A szentély belsejében helyezkedett el az istennő közel két méteres fából faragott szobra. Artemisz képmását arannyal és ezüsttel borították be

A templom helyén eredetileg egy az őslakosok által emelt szentély állt, amelyben a bennszülöttek egy gyönyörű természetistennőként ábrázolt istenalak előtt tisztelegtek. A görögök ezt az istennőt azonosították Artemisz istennővel, aki a görög vallásban a vadászat istennője, valamint a szüzek, az erdők és a fiatal állatok védelmezője is volt.

A templom építése  i.e 550 körül kezdődött, a tervezőmérnökKhersziphrón és annak a fia Metagenész  volt. Az 560-ik esztendőben Kroiszosz, lüdiai király anyagilag is támogatta a templom felépítését.

A templom alapozására különös gondot fordítottak, ugyanis ezen a vidéken igen gyakoriak voltak a földrengések. Éppen ezért az új szent helyet eleve egy lágy talajú vidéken építették fel. Azt gondolták ugyanis, hogy a puha föld még a leghevesebb földmozgások romboló erejét is enyhíti.

A templom felépülése után igazi turisztikai attrakcióvá vált: számos király, kereskedő, zarándok látogatta meg és hozott különféle ajándékokat a templomnak.

  I.e 356. július 21-én a templom teljesen elpusztult egyetlen éjszaka alatt. Egy Hérosztratosz nevű ember gyújtotta fel a templomot és a tűzben lelte ő maga is halálát.

A monda szerint a templom leégésének az éjszakáján született Nagy Sándor. Plutarkhosz szellemesen megjegyezte, hogy valószínűleg azért égett le a templom, mert Artemisz túlságosan el volt foglalva az új hadvezér születésével és nem figyelt a templomára.

I.e. 334-ben Nagy Sándor felajánlotta az epheszosziaknak, hogy újjáépítteti a templomot saját költségén, ha a nevét feltüntetik a templom egyik falán. Az eheszosziak visszautasították Nagy Sándor aranyát és saját költségükből építették fel az új templomot.

Mauszólosz mauzóleuma

Mauszólosz Kária uralkodója volt, Kária pedig i. e. 377 ? 353-ig a Perzsa birodalom részét képezte. A tartomány fővárosa Halikarnasszosz volt, amely a mai Törökország egyik turistaparadicsoma és Bodrum a neve.

Mauszólosz apját követte a trónon, mint a perzsa király tartományi kormányzója, de uralkodása megkezdése után hamarosan független király lett.

A helytartó a testvérét, Artemisziát vette feleségül. Elhatározta, hogy síremléket készíttet maga és felesége számára. Olyan síremléket szeretett volna, amely halála után sokáig emlékezteti a világot a hatalmára.

A király még a síremlék elkészülte előtt, i.e. 351-ben meghalt, így felesége, Artemiszia irányította a munkát, de az építkezés közben maga is meghalt, s így az épület mindkettejük síremléke lett. A mauzóleum leírását Iősebb Plinius tartotta fenn, de az általa adott kép a pontos rekonstrukcióhoz elégtelen.

A királyi pár hamvai aranyurnában a sírkamrában voltak, amelyet kőoroszlánok őriztek. A kőoroszlánok egyike ma is megtaláható a British Múzeumban.

A magas pódiumon álló, görög templomszerű sírépületet 36 ión oszlop vette körül, teteje piramisszerű volt, s csúcsát ? 43 m-re a föld felszíne felett ? márvány négyesfogat díszítette.

Építésze Szatürosz és Püthrosz volt, ez utóbbi készítette a négyesfogatot is. Az épület egyéb szobordíszeinek mestereként az ókorihagyomány Szkopaszt, Brüaxiszt, Timotheoszt és Leókharészt nevezi meg.

A XVI. században lerombolt mauzóleum újabb kori ásatásai során előkerültek egy amazonharcot ábrázoló fríz töredékei, továbbá egy kentaurharcot i.e. IV század görög  szobrászatának jelentős emlékei (ma a londoni Britsih Múzeumban ). E maradványokat megkísérelték stílusuk alapján a hagyományban említett mesterek közt elosztani, ám sem ez, sem az épület pontos rekonstrukciója eddig nem sikerült.

A rhodoszi kolosszus

A szobor építésekor azért esett Héliosz istenre a választás, mert a monda szerint Zeusz legkisebb fia, miután apja, Zeusz főisten felosztotta a világot gyermekei között, kimaradt a felosztásból. Kárpótlásul azt kérte az apjától, hogy adja neki Rodosz szigetét, amelynek neve rózsát jelent. Így a rodoszi nép Hélioszhoz imádkozott.

Az építkezés i.e. 302-ben kezdődött. Az építőmester, Kharész egy vasszerkezetet készített, amelyet agyaggal vontak be. A belső szerkezet kialakítása után a művet egy földhányással vették körbe, hogy a félig kész szoborra ráhelyezhessék a bronzból készült fémlapokat. A szobor belsejét kövekkel tömték meg, hogy ellenálljon az időjárás viszontagságainak. A szobrot eredetileg 18 méteresre tervezték, de végül 36 méteresre építették meg. Magassága körülbelül akkora lehetett, mint a new-york-i Szabadságszobor.

I.e 408-ban Rodosz több birodalom fővárosaés fontos kereskedelmi pont volt. Elsősorban Ptolemaiosz egyiptomi királlyal állt szövetségben. I.e. 305-ben Démétriosz, Phürégia és Lükia királya hadba vonul Egyiptom ura, Szótér ellen. A makedón birodalom nem nézte jó szemmel ezt a szövetséget, és kérte Rodosz polgárait, hogy álljanak az ő oldalukra. A rodoszi elutasítást követően a makedónok Démetriosz irányítása alatt ostrom alá vették a várost, amely főleg erős falainak köszönhetően ellenállt az ostromnak.

Démetriosz ? látva, hogy a hagyományos módon nem járhat sikerrel ? egy hatalmas gépezetet épített. A szerkezet a városok rombadöntője, vagyis a Helepolisz elnevezést kapta. Ez a romboló monstrum 44 méter magas volt, és kilenc fakeréken gördült. A feljegyzések szerint 430 ember vontatta a szerkezetet a város alá, amelynek belsejében olyan katapultok voltak elhelyezve, amelyek óriási sziklatömböket tudtak eljuttatni a falakon túlra. Az óriási szerkezet első bevetésén teljes sikert aratott. A rodoszi polgárok városuk istenéhez, Hélioszhoz imádkoztak segítségért és a várfal elé egy mély gödröt ástak, amelyet faágakkal és földdel álcáztak. Másnap reggel a katonák közelebb tolták a falhoz Helepoliszt, amelynek első kerekei megbillentek, és a szerkezet mozdíthatatlanná vált. Ezen felül elzárta azt a nyílást, amelyet az előző nap sikerült a város falába ütni. Ezt követően Démétriosz feladta az ostromot.

Városuk megmenekülését imáik meghallgatásának vélték és az ostromgép maradványaiból felépítették a kolosszust.

A kolosszus bronzból épült és kövekkel volt kitömve. Állítólag a város tenger felőli bejáratánál állt, az egyik lábával az egyik parton, a másikkal a másikon.

A szobor építésénél ? a feljegyzésekből tudjuk ? 15 tonna bronzot és 9 tonna vasat használtak fel. Maga a szobor 33 méter magas volt, és egy 15 méteres talapzaton állt.

I.e 225-ben hatalmas földrengés rázta meg Rodoszt. A szobor egyik lába összetört, majd ennek következtében az egész szobor összedölt. A város lakói újra akarták építeni, de az orákulum ezt megtiltotta A szobor megmaradt részeit eladták egy szíriai zsidónak, aki 900 tevén szállította el.

Alexandriai világítótorony

Az alexandriai világítótorony Kr. e. 3. század folyamán épült Egyiptom területén az aleandriai Pharos szigeten. Először mint a kikötőt jelző szimbólum, később világítótorony lett belőle.

Az alexandriai partszakasz veszélyesnek bizonyult a zátonyokkal teli partszakasz miatt, így szükségessé vált valamilyen jelzőrendszer építése.

Kr. e. 290 körül I. Ptolemaiosz Szótér kezdte el a világítótorony építését, majd fia, II. Ptolemaiosz Philadelphosz fejezte be.

A világítótorony terveit Szosztratosz, Euklidesz kortársa rajzolta meg. A legenda szerint Ptolemaiosz megtiltotta Szosztratosznak, hogy megemlítse saját nevét az építményen. De az építész a következő feliratot helyezte el a talapzaton: ?Szosztratosz, Dexiphanesz fia a Cnidiai, felajánlom ezt az alkotást a Hajózó Isteneknek és azoknak, akik behajózzák a tengereket?

Hatalmas kőtömbökből épült és három részre lehetett tagolni: az első a talapzat, egy négyzet alakú emelet, amely 55.9 m magas volt, a belsejében egy hengerszerű üreggel. Ezt egyfajta "liftaknaként" használták, amelyben a tűzhöz szükséges anyagokat juttatták a torony tetejére. A középső egy nyolcszögalapú szint, mely majd 30 m magas volt. A harmadik szint pedig, amelynek alakja egy körhöz hasonlatos, 7 m magas volt, nagy tükrök voltak benne, amelyek tükröződését több mint 50 km-ről észre lehetett venni. Éjjel tűz jelezte a hajósoknak az utat.

A torony tetején egy szobor állt. A szobor kilétét illetőleg több vita is van a történészek között: egyesek szerint Posszeidónt, a tengerek istenét ábrázolta, mások szerint Zeuszt, a főistent.

A torony fontosságát az ókorban jelzi az is, hogy a képe szerepelt a római pénzérméken, ahogyan manapság is szokás a forgalomban levő bankjegyeket, érméket híres épületekkel, személyek arcképével díszíteni.

I. sz. 956-ban egy földrengés kisebb károkat okozott a toronyban, majd 1303-ban és 1323-ban két nagyobb földrengés komoly pusztítást végzett az épület szerkezetében.(Wikipédia)

Szólj hozzá