Versek a világirodalomból

 

Mihail Lermontov

Most a szív

Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
mert belátja, hogy a másik
szív érette nem dobog;
ám, ha fojtott izgalomban
még remegne, az se baj:
a víz sem csitul le nyomban,
bár elült a vad vihar!


Jött az óra, válni kellett;
észre sem vetted vajon,
bár szemed láttára pergett,
forró könnyem arcomon?
Kikacagtad leplezetlen
önfeláldozásomat.
Féltél, hogy ha szánsz, szívedben
újra szítod lángodat.


Ám hiába igyekeznél
szenvedésed rejteni,
mert szerettelek, szerettél,
s nem tudunk felejteni.
Villámot lövellt a mennybolt,
nézd a parton azt a két
sziklát, mely hajdanta egy volt,
s állta a vihar dühét;
látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van, amit
a természet egynek alkot
és a sors kettészakít.

(Kálnoky László fordítása)

 

 

Fjodor Tyutcsev

 A szép őszi estében


A szép őszi estében valami
titokzatos és megható varázs van.
A fák rikító, szilaj színei,
a harsányrőt lomb a halk hervadásban,
a komorodó, fáradt föld felett
a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,
a le-lecsapó borzongó szelek,
melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:
mind hanyatlás, s mindenen ott a tűnt
élet szelíd mosolya, búcsúfénye -
az, amit embernél úgy nevezünk,
hogy: a fájdalom fenséges szemérme.

/Szabó Lőrinc fordítása/

 

 

Robert Burns
Levélhulláskor

Borong a hegyormon a lomha homály,
az ér kanyarogna, de köd lepi már,
hogy sápad az év, s komorúl a vidék,
ha tél veszi át a víg ősz örökét.
 

Barnák a mezők, meredeznek a fák,
eldobta a nyár a vidám cicomát;
bolyongva hadd hordom a bút egyedül:
hogy üldöz a sors az időm de röpül!
 

Mily hosszú az élet s hogy kárba veszett,
mily röpke csupán, ami még a tied,
mily képeket ölthet az ősi idő,
mily szálakat tép el a sors, a jövő.
 

Mily ostoba vagy, míg a csúcs hívogat,
fentről csupa árny, csupa kín az utad!
Silány ez a sors! - de a sír nem a vég,
kell még mibe bízzon az emberiség.
Fodor András


 

Szergej Jeszenyin

Bokraink közt...

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.
Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messzeszállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.
Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha...
(Rab Zsuzsa)

 

Johann Wolfgang Goethe  
Sehogysem   
   

Nem tudsz te a világ kedvére tenni:   
bár jó vagy, és erényed is ezernyi,   
azt várja, hogy kezes légy, senki-semmi!    
   (fordította: Kosztolányi Dezső)

John Donne
Jó reggelt!

Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
szoptuk vidéki örömök tejét?
Így volt s mindez az öröm árnya csak,
ha szépet láttam, téged láttalak,
minden szépségbe már beléálmodtalak.

S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező új földet látogat,
más térképen néz új világokat —
világod én vagyok s világom már te vagy.

Ha összenézünk, hű szívet mutat
egymás szemében két ábrázatunk;
nincs éles Észak s elhajló Nyugat —
jobb féltekéket hol találhatunk?
Csak az halhat meg, ami már megunt;
ha két szerelem egy, ha a magunk
szerelme nem lazul, úgy meg se halhatunk.
(Vas István ford.)

 

Jevgenyij Vinokurov
Ő


Mellém ül enni: asztalon az étel,
Rám szól: egyél, és megadom magam.
Csörömpöl - istennő - a sok edénnyel,
Olvas, söpör, szalad, mert dolga van,
Mezítláb ténfereg öreg zakómban,
Vagy felveri a konyhát éneke...
Szerelem ez? Dehogy. Mi is valóban?
Csak ennyi: elmegy - meghalok bele.
(Fordította: Rab Zsuzsa)

 
 
William Blake
A mosoly
 
Van Mosoly, Szereteté,
És van csalárd Mosoly,
S van a Mosolyok Mosolya,
Miben e kettő egybefoly.
 
S van Szigor, Gyűlöleté,
S van a Dölyfnek is Szigora,
És a Szigorok Szigorát
Nem tudod feledni soha,
 
Mert a Szív Közepébe tapad
S Csontod Velejébe hatol;
De az összes volt Mosolyok közt
Csak egy van oly Mosoly,
Mire Bölcsőd és a Gödör közt
Csak egyszer nyílhat a szád;
De ha egyszer nyílik, örökre
Megszűnik a Nyomorúság.
  (Devecseri Gábor)
 
 
William Blake
Kacagó dal
 
Ha az erdő zöld, ha a lomb kacag,
Csengőn kacarász a futó patak;
Kacajos kedvünk fel az égig zsong,
És visszakacag zajára a domb;
Ha felkacag ép zöldjével a rét,
A szöcske a színre kacagva kilép,
S dalol Emmuska, Zsuzsi, Marika
Aranyos csöpp szája: hahaha!
 
S ha madár ül a hűsben, friss, kacagó,
S az asztalon itt cseresznye, dió -
Gyere, légy boldog, a víg hahota
Dali kórusa felzendül: hahaha!
(Gergely Ágnes)
 
 
William Blake
A beteg rózsa
 
Beteg virág vagyok:
Láthatatlan féreg
Éji vihar szárnyán
Egy szirmomra tévedt;
Ágyat vetett bennem,
Szép kármin ölemben,
S most sötét szerelme
Titkon megöl engem.
(Képes Géza)
 
H.Heine
A kisasszony állt a parton
 
A kisasszony állt a parton
búbánattal tele,
szívét a rózsa alkony
látványa nyűgözte le.
 
Kisasszony, ez ócska viccre
kár igazán a könny:
lemegy a nap emitt, de
ott hátul visszajön.
 
 
Shakespeare
 
       Szonettek 
       V  
      Az órák, melyek halk remekbe fogták
      A szép látványt, mit minden szem csodál
      Zsarnokként törnek majd rá, s tönkre rontják
      A gyönyörűt, mely most oly fényben áll;
 
      Mert nyarunk a meg-nem-álló idő
      Zord télbe hajtja és ott megöli;
      Fagy nedvet ront; a friss lomb: lombeső;
      Szépség: hó alatt; s táj?: csak romjai!...
 
      Ne lenne akkor üvegcsékbe fogva
      A nyár párlata, folyékony fogoly,
      A szépség s a hatása oda volna,
      És emléke se maradna sehol.
 
      De jöhet tél: szűrt virágnak csak a
      Színe hal el; él édes zamata.

 

 XII 
 
      Számolva az óramondó időt
      S látva, szép nap rút éjbe hogy merül,
      Hogy kókad az ibolya nyár előtt,
      S ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt;
 
      S hogy ejti lombját a sok büszke fa,
      Mely alatt nemrég tikkadt nyáj hűsölt,
      S hogy hág kévék ravatalaira
      A borzas-ősz szakállú nyári zöld, --
 
      Sorsodat nézem, a szépségedét:
      Útja a romboló időn visz át,
      Hisz mind búcsúzik az édes, a szép,
      S hal, oly gyorsan, ahogy mást nőni lát;
 
      S csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen,
      Hogy dacolj vele, mikor elvisz innen.

 

 XXIII 
 
      Mint tökéletlen színész a színen,
      Ki féltében elrontja szerepét,
      Vagy egy vad túlzó, kire féktelen
      Dühe visszacsap, mint szívgyöngeség:
 
      Kishitűségből én akként feledtem
      Az ős szerelmi szertartásokat
      S roskadozni látszik erőm s szerelmem
      Saját szerelmem túlsúlya alatt.
 
      Legyen hát e könyv a szónoklatom
      S hangos keblem néma hírnöke, -- ó,
      Jobban vágyik rád, szív és jutalom,
      Mint, amely többször s többet kért, a szó.
 
      Tanuld olvasni a sok néma jelem;
      Szemmel is hall az okos szerelem.

 

 

 

Szádi:

 Hallgat a szív

Nyugalmam, erőm tőled van és nincs;
Tűr s hallgat a szív, nyugalma még sincs.
Mért jöttem e szívrabló-tanyára?
kiútja, szemem bármerre néz, nincs.
mindaz, ki szerelmes, érti: nálam
Nagy becsben az aggodalmas ész nincs.
Bejártam a kerteket gyümölcsért:
Oly szép, mire elfogódva nézz, nincs.
S lelkem se lehet különb ajándék,
Hisz benne neked csipetnyi méz sincs.
Tudják: szerelem mi, ők, akikben
Vágy már e világ után kevés sincs.
Ó, Szádi, ne féltsd fejed, se lelked,
Hisz senki se mondta még: remény nincs!
Lepkét szerelem sodort veszélybe
S hogy lángban elégett - már veszély sincs.

(Képes Géza fordítása)

 

Percy Bysshe Shelley

Dal

A téli fán gyászolva üldögél
egy özvegy nagy madár;
fölötte fagy leng, lassú szél,
és lenn a víz megáll.

A síkos föld kopár, virága jég,
fagy járta át a fát,
csönd van, csak egy malomkerék
suhog a légen át.

(Radnóti Miklós fordítása)

 

Alekszandr Puskin
Az élet szekerén

Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.

Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szivünk csakúgy röpít;
félre lustaság, óvatosság:
„Hajts,” - kiáltjuk - „az istenit!”

Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz;
nézzük a lejtőt, omladékot:
„Lassan!” - kiáltjuk - „hé, vigyázz!”

Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni. . .
De a kocsis csak hajt tovább.

(Szabó Lőrinc fordítása)

 

 

Vátszájana
Kit szeretnek a nők?

Az asszonynép kit szeret?
Ki nyeri el kegyüket?
Aki szívük ismeri,
aki velük volt kicsi,
akinek a szava méz,
aki ifjú és merész,
aki kezd és célba fut,
aki parancsolni tud,
aki, ha szól, szellemes,
aki hallgat s jellemes,
aki vágyak követe,
akinek lát a szeme,
akit más és legkivált
barátnő is megkívánt,
aki szomszéd, régi, jó,
aki rokon, új s bohó,
aki színházakba jár,
akit vonz a zöld határ,
aki jókedvűen ad,
aki hős és elragad,
aki úr a sors felett,
aki hírben, pénzben, észben,
vagy szépségben, ölelésben
lefőzi a férjüket.

(Szabó Lőrinc fordítása)
 

Francesco Petrarca
Kinek csak álma boldog

Kinek csak álma boldog és szeretne
ölelni árnyat, széllel víni harcot,
mély tengeren úszom, nem érve partot,
homokra építek s irok szelekbe.

A Napba álmélkodtam, s tönkretette
látásomat, ragyogva míg kavargott;
menekvő szarvasnak nyomán csavargok
egy sánta, rossz ökrön lomhán követve.

Mindenre vak vagyok, mindenre fáradt,
csak gyötrelmem hajszolnám nappal-éjjel,
s csak Ámort hínám, s a Halált, s Szerelmem.

Húsz éve már (hosszú s nehéz e bánat)
kereskedem sóhajjal s szenvedéssel:
rossz csillag járt, mikor csapdába estem.

(Sárközy György fordítása)

 

Edmund Spenser
Homokba írtam kedvesem nevét
 
 Homokba írtam kedvesem nevét,
 de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
 leírtam újra minden betűjét,
 de jött a dagály s munkám eltörölte.
 Hiú ember, hiú vágy – szólt pörölve
 a lány – megfogni a pillanatot,
 hisz magam is így omlok egykor össze
 és nevemmel együtt elpusztulok.
 Tévedsz! – felelte: - híred élni fog,
 ami porba hal, az csak földi lom,
 szépséged a dalaimban lobog
 s dicső neved a mennybe fölírom.
 S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
 örökké él s örökké megújul.
 
  (Szabó Lőrinc fordítása)

 

Robert Browning
Élet a szerelemben
 
 Menekvés? Tőlem? Mit ér?!

Míg én vagyok én s te vagy te; míg
Ketten vagyunk a világban, én
A szerelmes és te a kőkemény.
Egyik üldöz, a másik fut s búvik.
Már félek, az életem kudarc.
Valóban, mint egy végzet, olyan;
És bárhogy igyekszem hasztalan;
De mi kár, ha vesztes e földi harc?
Csak torna ez, ideget edzeni!
Szárítsd fel könnyed, ugorj, kacagj,
Ha elestél, újra kezdeni:
E hajsza az Élet, ennyi csak!
Még egyszer villantson szeme rám
Egy sugarat ebbe a ködbe, s én
Ha összedől remény-palotám,
Újra építem! bár szökevény
Örökké s Hűtlen
A Cél!
 
 (Babits Mihály fordítása)

 

Szergej Jeszenyin:
Ősz

Csönd lepi borókás partok meredélyét.
Az ősz, a pej kanca, fésüli sörényét.

Folyamszegély hűs leple felett
patkói kék csengése lebeg.

Remete szél, óvakodva, lassan
avart tapos útkanyarulatban.

Égő-piros csipkebokorra hajolva
láthatatlan Krisztus sebeit csókolja.

(Weöres Sándor fordítása)

 

Kereső
Belépés
 
 

" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."




" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "



" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /



" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/



" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.031 mp