Festett kövek

Tanuljuk meg, hogy barátságunkat

más iránt addig mutassuk ki, amíg él,

és nem a halála után. 

(Scott Fitzgerald) 

Az igazi barát az, aki akkor jön,

amikor mindenki más megy. 

(Walter Winchele) 

Az igaz barátság törékeny holmi.

Ugyanolyan figyelmes bánásmódot igényel,

mint más törékeny és értékes dolgok. 

(Randolph Bourne) 

A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz,

az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá. 

(Richard Moss) 

Igazi barátod az,

aki a hátad mögött is csak jót mond rólad. 

(Sam Ewing) 

Néha csak azért panaszkodunk a barátainkra,

hogy előre igazoljuk nemtörődömségünket. 

(Francois de La Rochefoucauld)

„A jó barátnő leteszi az embernek az óvadékot. A kitűnő barát együtt szalad az emberrel a rendőrség elől, és azt rikoltozza, hogy "Hű, ez meleg helyzet volt."

„Azért jó, ha az embernek vannak barátnői, mert amikor az ember nem tudja, mit csinál, van, aki tudja helyette.”

„Aki barát, szeret: de aki szeret, nem mindig barát.”

„Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.” (Helen Keller)

„Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallják azt, amit mondasz, de az igazi barát figyel arra is, amit nem mondasz ki.” (Szókratész)

„Azok a barátaink, akiket elveszítettünk, nem a földben pihennek, hanem bent lakoznak a szívünkben.”

„Elég nehéz mosoly mögé rejteni a könnyeket, de nem lehetetlen. Ráadásul vannak olyanok, akik különleges erővel vannak megáldva egy láthatatlan szemüveget viselő emberkék, akik akkor is látják a könnyidet, ha elrejted őket. Ezek a különleges erővel és szemüveggel rendelkező egyének, a barátok.”

Olvass tovább: http://egycseppidezet.webnode.hu/idezetek/baratsag/

Nem tudhatjuk pontosan, mikor kovácsolódik a barátság.

Ahogy mindig az utolsó csepp víztől telik csordultig a kehely,

úgy a rengeteg kedvesség közül is az utolsó lesz az,

mely csordultig tölti szívünket. 

(James Boswell) 

Semmivel sem nyújthatunk nagyobb segítséget

egy embertársunknak, mint ha felelősséggel ruházzuk fel,

és biztosítjuk őt bizalmunkról. 

(Booker T. Washington) 

A barátság oka nem lehet véletlen,

sem az egymásra utaltság.

Még kevésbé az azonos világnézeti beállítottság

vagy politikai célkitűzés.

A barátság oka egyedül a barátság maga. 

(Wass Albert) 

A magányban, a betegségben, a zűrzavarban

a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést,

még ha barátunknak nem is áll

hatalmában segíteni bennünket.

Elég a tudat, hogy ő létezik.

A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő,

a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend.

Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben,

és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait. 

(Pam Brown) 

A szerelem vak, a barátság pedig behunyja a szemét. 

(Friedrich Nietzsche)

Bízzál, de nézd meg, kiben. 

(Zrínyi Miklós) 

Legszentebb dolog a barátság, 
többet ér, mint minden királyság. 

(Csukás István) 

Akár az egyenesek. Egyetlen pontban,

egyetlen pillanatra metszik egymást a tér végtelenjében.

S aztán haladnak tovább kiszabott útjukon,

soha vissza nem térve.

De ez a pont és az a pillanat örökre meghatározza őket. 

(John Willard Young) 

Van, aki saját bilincseit nem tudja kioldani,

de barátja számára mégis megváltó. 

(Friedrich Nietzsche) 

Barátod lakomájára menj lassan, betegágyához siess. 

(Khilón) 

Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! 
Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! 
Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! 

(Albert Camus) 

Az igazi csoda abban rejlik,

hogy minél többet osztunk meg másokkal,

annál gazdagabbak leszünk. 

(Leonard Limoy)

Festett kövek hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
Belépés
 
" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."

" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "

" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."

" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "

" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."

" Csak az tud
élni,kinek
szívéből
nem fogy
a szeretet,
kinek lelke
élettől
vidám,
a világ
szépségein
ámulva
csodál,
ki minden
könnyből
szivárványt
  csinál. "

" Nemes
élethez
nem
kellenek
nagy
cselekedetek,
csupán
tiszta szív
és sok
  szeretet. "
/Pázmány
Péter /

" Emberi
törvény
kibírni
mindent
S menni
mindig
tovább,
Még akkor 
is ha nem
élnek már
benned
remények
és csodák "
/Hemingway/

" Higgy a
csodákban,
mert teli
van vele
az élet.
De ami
legfontosabb,
higgy
magadban,
mert
odabent
a lelkedben
rejtőzi a
csoda
a remény,
a szeretet
és a
  holnap
álmai."

Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
0.074 mp